Pózolt Maillolnak és Matisse-nek, részt vett az Ellenállásban és megmentette a zsidókat. Megnyitotta a a kapukat a moszkvai nonkonformistáknak nyugat felé, felvett egy albumot tolvajdalokból – mindez egy személyben Dean Verney. Cikkünkben elmeséljük, hogyan lett egy egyszerű modellből a francia művészet világának egyik legfontosabb alakja.
Egy élő szobor
Dina Vierny 1919-ben született Chisinauban, amely akkor Besszarábia része volt. Gyerekkorában a család először Odesszába költözött, majd Párizsba emigrált. Ott édesapja, Yakov Aybinder zongoraművész némafilmes foglalkozások kísérőjeként kapott állást, édesanyja pedig magánleckéket adott. Ennek ellenére család alig-alig jött ki anyagilag. Dina életében a fordulópont akkor következett be, amikor apja barátja, Jean-Claude Dondel építész bemutatta neki a híres szobrászt, Aristide Maillolt. Dondel észrevette, hogy megjelenésében nagyon hasonlít azokhoz a nőkhöz, akiket Maillol általában ábrázolt. “Ismerem a lányt, olyan akár egy élő szobor. Meg kell ismerned!” – mondta Dondel a barátjának, Dina történetei szerint.
Dina akkor 15 éves volt, Maillol 73, és épp kreatív hanyatlást élt át. Főként a város utcáira felállított emlékművekkel foglalkozott, és szinte abbahagyta a női alakok ábrázolását. A fiatal Dinával való megismerkedés sok évre inspirációt adott neki, 157 cm-es magasságával Dina már 15 évesen is nagyon nőies formákkal volt megáldva. Így lett Vierny Maillol kedvenc modellje.
Manapság talán az a tény, hogy egy 15 éves modell egy idős férfinak pózol, kétértelmű reakciót váltana ki a társadalomban. Az 1930-as évek közepén azonban ebből nem volt botrány. A pletykák szerint csak Maillol felesége volt elégedetlen a művész fiatal modell iránti megszállottságával. Korábban Clotilde gyakran maga is modellkedett férje számára.
Dina teljesen meztelenül pózolt. Maillol először nem kérte, hogy vetkőzzön le, hanem egyszerűen vázlatokat készített róla, például egy fotelben ülve – felöltözve. Dina szerint a művészn nagyon félénk volt, de ő maga sosem volt szerény.
“Felöltözve pózoltam, Maillol soha nem kérte, hogy vegyem le a ruháimat. Rájöttem, hogy ezt nem merné megtenni… Könnyen meztelenkedtem a meztelen test a tisztaság megtestesülése volt számomra. Arra gondoltam: valahogy hülyeség, hogy nem kéri, hogy vetkőzzek le”- emlékezett vissza a fiatal modell. A végén Dina felajánlotta a vetközést, és onnantól kezdve csak pucéran pózolt Maillolnak.
Csak barátság
Mi volt a valóságban a művész és múzsája közötti kapcsolat természete? Attól tartok, azt már senki sem fogja tudni. Ahogy a The New York Times írja Verneyről szóló cikkében: “Kölcsönös megegyezéssel kapcsolatuk szigorúan a művészet határain belül maradt.” Maga Dina mindig egyértelműen válaszolt az ilyen kérdésekre: ő és Maillol sosem voltak szerelmesek, kivételesen szoros barátság és munka kötötte össze őket.
Természetesen Dina nem ingyen pózolt. Maillol 10 frankot fizetett neki óránként, ami nagyon jó fizetés volt számára. Dina apja remélte, hogy a híres mesterrel való kommunikációnak köszönhetően lánya hasznos kapcsolatokat létesít a városi művészeti körökben. A foglalkozások időtartama általában nem haladta meg a három órát, fizikailag nehéz volt hosszabb ideig pózolni. A lány hasznosan töltötte ezeket az órákat. Évekkel később így mesélte:
“Tudod, miért van lehajtott feje a szobroknak? Lenéztem, mert a házi feladatomat csináltam pózolás közben, mert iskolás voltam. Felállított nekem egy külön állványt, amire feltehettem a tankönyvemet, én pedig olvastam, amíg ő dolgozott”.
Így jelentek meg a világszobrászat remekei: Maillol Vierny-t ábrázoló alkotásai közismertek, a párizsi Tuileriák kertjét díszítik. A “River”, “Harmony”, “Air”, “Mountain” kompozíciók. Verni pedig meggyőzte Maillolt, hogy kezdjen újra festeni.
Egy nap azt mondta apámnak: “Te alkottad, de én találtam ki.” Tényleg azt hitte, hogy ő fedezett fel engem. Elmondása szerint 20 évvel a születésem előtt már lerajzolta a vonásaimat” – mondta Dina.
Művész, modell és aktivista
A pózolás csak az egyik hobbija volt. A lány szeretett énekelni és táncolni, gyakran vándorolt és lépett fel párizsi orosz intézményekben. Részt vett a Jacques Prevert költő által vezetett ifjúsági popcsoportban is, emellett filmekben szerepelt. Az egyik ilyen utazás alkalmával közel került a feltörekvő operatőr Sasha Vernyhez, aki szintén zsidó emigránsok fia volt. Az 1930-as évek végén összeházasodtak. Ezt követően Vierny olyan 20. századi kultikus filmeken dolgozott, mint a “Hirosima, szerelmem”, “A nap szépsége”, “A szakács, a tolvaj, a felesége és a szeretője”.
Dinát nagyon konkrét és temperamentumos lánynak írták le, akit mindigis rajongók vettek körül. A jövőben elvált Sasha Vernytől, és még kétszer férjhez ment: Jean Lorquin szobrászhoz- két fia apjához és Dupold báróhoz. Az életrajzírók szerint egyetlen férfi sem tudott megbirkózni a szabadságszerető Vierny erőszakos temperamentumával.
A második világháború alatt Dina az Ellenállás mozgalom tagja lett. Menekülteket rejtegetett műhelyekben, segített nekik titokban elhagyni a nácik által megszállt Franciaországot és Spanyolországba költözni. Végül letartóztatták. Aristide Maillol ügyvédet fogadott fel, akinek sikerült kiszabadítania Dinát a börtönből. Hogy megóvja a további bajoktól, Maillol Nizzába küldte barátjához, Henri Matisse-hez. Dina később pózolt is ennek a híres művésznek. Vierny így emlékezett vissza róla:
“Matisse nagyon beszédes volt, megnyitotta előttem a világot, sokat tudott és szerette megosztani ezt a tudást. Szigorú volt: mozdulatlanul kellett pózolni, de beszélni szabad volt… Pózolt neki egy modell is, aki valahol tanult, így sokat beszélgethettünk vele – művészetről, könyvekről.
Ugyanebben az időszakban Pierre Bonnard is Dinát ábrázolta a vásznán – de éppen ellenkezőleg mint a többiek. Ő nem akarta, hogy Verni egy helyben álljon. “Mozgásra volt szüksége, és megkért, hogy “éljek” előtte” – mondta a nő. A művész és a modell együttműködésének eredményeként Bonnard 1941-ben elkészítette a Sombre aktot.
Öröklés
Dina visszatért Párizsba, és 1943-ban ismét letartóztatták – ezúttal a Gestapóban kötött ki. Az ok nemcsak az aktivizmusban volt, hanem a zsidó származásban is. Vierny hat hónapot töltött rács mögött. Maillol ekkor Arno Breker- Hitler kedvenc szobrászához intézett felhívásának köszönhetően sietett a segítségére. Dina apja ugyanabban az évben Auschwitzban halt meg.
1944-ben Aristide Maillol meghalt egy autóbalesetben. Mint a végrendeletből kiderült, az ingatlanja nagy részét, beleértve az összes munkáját, Dinára hagyta. Feleségének, akivel több mint 40 évig élt együtt, és fiának a művész csak a tulajdonában lévő ingatlan egy részét hagyta meg.
Az örökség megszerzése után Dina elkezdte népszerűsíteni az elhunyt szerző munkáját. Henri Matisse tanácsára műalkotásokat kezdett gyűjteni, a háború vége után saját galériát nyitott. Nemcsak festményeket és szobrokat gyűjtött, az antik babagyűjteményét a világ egyik legjobbjának tartották.
A cél a Maillol múzeum létrehozása volt. Évekbe telt, mire Dina fokozatosan lakásokat vásárolt a rue Grenelle-n Párizs 7. kerületében, a Sotheby’s babagyűjteményének egy részének eladásából származó pénzből. 30 évbe telt, mire sikerült teljesen kivásárolnia a régi kastélyt, és nekilátott annak átalakításának, hogy helyet adjon a kiállításnak. A Maillol Múzeum megnyitására csak 1995-ben került sor, amikor Dina 76 éves volt. Az ünnepségen részt vett Jacques Chirac francia elnök is.
Vierny ugyanabban az épületben telepedett le – egy lakásban a kiállítótermek feletti emeleten. Lakását Maillol szobraival rendezték be. 20 évvel a szobrász halála után Dina ajándékot adott Párizsnak – két tucat Maillol alkotást ajándékozott a városnak azzal a feltétellel, hogy a fő részt a Tuileriák kertjében helyezik el.
Tolvajdalok
Dina Vierny gyakran említette, hogy orosz vér folyik benne. Az 1950-es években, röviddel Sztálin halála után érkezett a Szovjetunióba, hogy megpróbáljon legalább néhány rokont találni. Találkozott és barátságot kötött Ilja Kabakov, Ernst Neizvestny, Vlagyimir Jankilevszkij és más moszkvai nonkonformista művészekkel. Dina egy új ötlettől lángra kapott: be akarta mutatni a munkájukat Nyugaton, így elkezdett kiállítást szervezni Párizsban. Eric Bulatov művész, aki az 1960-as években találkozott Vierny-vel, így emlékezett vissza:
“Szóba került, hogy Dina orosz művészek kiállítását rendezi Párizsban, és ez természetesen mindannyiunk számára nagyon érdekes volt. Örültünk, hogy festményeink Franciaországba kerülnek. Ebben a nem hivatalos moszkvai környezetben otthon érezte magát, és már a magáénak tekintette – temperamentumos, ragyogó volt, oroszul beszélt, mindenkit ismert itt-ott”.
Vierny találkozott a táborokból hazatért szovjet politikai foglyokkal is. A másként gondolkodó körökben hallott börtöndalokat amelyeket gitárral adtak elő, és annyira le volt nyűgözve, hogy úgy döntött, felveszi őket Franciaországban. Az úgynevezett tolvajszövegeket egyfajta tiltakozásként fogta fel a totalitárius rendszer ellen. A szövegeket fejből kellett megtanulni, mert Dina félt, hogy ha papíron exportálja, biztosan gondok lesznek a vámon. Párizsban, az 1970-es évek közepén, Dina kiadott egy orosz nyelvű zenei albumot, amely a “Tolvajdalok” volt.
Tekintettel arra, hogy Verni enyhe akcentussal beszélt oroszul, ezek az obszcén szavakat és börtönzsargont tartalmazó kompozíciók szokatlanul hangzottak az előadásában. A lemezt a Szovjetunióban is eladták, ahová becsempészték. Emiatt azonban Dinát hosszú évekre eltiltották az országba való beutazástól – az Unióban persona non grata lett.
Vierny 2009-ben hunyt el Párizsban, mindössze öt nappal a 90. születésnapja előtt. Az általa vezetett Maillol Múzeumot fiai, Olivier és Bertrand vették át. A múzeum gyűjteményében Maillol szobrai, rajzai, festményei mellett sok más szerző, köztük Picasso, Cezan, Degas, Rodin, Kandinsky művei is megtalálhatóak.
Dináról több dokumentumfilm és könyv is született. A művészet terén szerzett érdemeit számos francia kitüntetés, köztük a Becsületrend Érdemrendje fémjelzi. A nagyközönség számára a Dina emlékét őrzik a Tuileries-kert szobrai, amelyek Párizs fő látványosságai közé tartoznak.