

Az autóval együtt bukkant rájuk.
21 éve hiába keresték őket
Egy búvár YouTuber találta meg a 2000-ben eltűnt tinik autóját. Erin Foster (18) és Jeremy Bechtel (17) 2000. április 3-án indultak el együtt, majd sosem mentek haza többet.
Jeremy Beau Sides YouTuber szonártechnológiával és búvárkodással próbálja megoldani az eltűnt személyek eseteit az Exploring With Nug nevű csatornáján. Most pedig a tennessee-i fiatalok autójára bukkant rá.
November 30-án Sides átkutatta a Calfkiller folyót. Végül egy rozsdás Pontiac Grand Am-et talált meg. Steve Page seriff és a nyomozók a helyszínre érkezve elmondták, hogy a jármű megegyezik Foster autójával. Emberi maradványokat is találtak benne, elküldik őket DNS-vizsgálatra, valamint a fogászati vizsgálatra is.

Page elmondta, hogy a folyó átkutatása csütörtökön folytatódik, és búvárok érkeznek más megyékből, hogy segítsenek. Bár már korábban is átkutatták ezeket a vizeket, eddig semmit se találtak. “Valószínűleg kevesebb mint nyolcad mérföldnyire (0,2 km) voltak attól a helytől, ahol az autót megtalálták. Egyszerűen soha nem jutottak el az autóhoz” – mondta.
Végül megjegyezte, hogy jelenleg védőkorlátok vannak a folyó körül, de 2000-ben még nem voltak kiépítve. Úgy tűnik, hogy baleset történhetett, de a nyomozás még folyik.
Forrás: NBC News