Szó szerint, kísértett a múlt.

Soha ki nem fogyó női holmik

Ha összeköltözik az ember valakivel ott bizony komoly kompromisszumokra is sor kerül, és ez így természetes. Mindenkinek van múltja, mindenkinek vannak volt szerelmei amik nyomot hagynak az életünkön. Vannak azonban esetek, amikor egy kicsit túlmennek a dolgok, és ezt pont az nem veszi észre, akinek igaziból kellene.

Nem számított erre

Így járt Samantha is, aki amikor beköltözött abba a lakásba, amit férje előzőleg az exével közösen használt, nem számított arra ami ott várta. Samantha a berendezkedéskor talált egy-két női holmit, amiről azt gondolta, hogy véletlen ott hagyott dolgok. De amikor sorra húzta ki a fiókokat és gyakorlatilag rengeteg női fehénreműt, hajgumit, ruhákat, és egyéb kiegészítőket talált, olyan érzése támadt, mintha hárman laknának abban a lakásban.

Mikor ezt szóvá tette férjének, ő azt mondta nem igazán foglalkozik ilyen dolgokkal és neki fel sem tűntek az otthagyott női holmik, de megérti, hogy a nőt zavarja a dolog. Azért is volt furcsa ez a helyzet Samantha számára, mert Pascal(a férje) és az exe már 18 hónapja szakítottak mikor ők megismerkedtek egymással, így mindenkinek lett volna bőven elegendő ideje rendezni a múltat és kitakarítani a házat minden női holmival együtt.

Samantha és Pascal nagy szerelemben éltek így a nő próbált felülkerekedni ezen a dolgon és megoldani a helyzetet de amikor az ágy mellett lévő éjjeliszekrényen megtalálta az ex könyveit is, akkor betelt nála a pohár. Úgy érezte már sokkal többet tud róla, mint szeretne, és nem tud abban az ágyban aludni ahol a férjével közösen aludt az ex. Erős volt a kapcsolatuk, így végül happy end lett a vége, és együtt is maradtak, de Samantha jól tudja, hogy ezt nem minden kapcsolat bírná ki.

Végül elköltöztek egy új otthonba együtt, ahol már semmilyen ex szellem nem kísértett a múltból , és tiszta lappal, közös új életet tudtak kezdeni.

Forrás: The Sun

Forrás

Vélemény, hozzászólás?