Felnyomták őket a szomszédok.

Van rá szabály?

Bár hivatalosan nem létezik szabályozás arra vonatkozólag, hogy a karácsonyi dekorációt mikor ildomos felrakni a házra, de az USA-beli Tampában mégis áll a bál ezügyben. Egy család ugyanis, még a hálaadás előtti időszakban öltöztette teljes karácsonyi díszbe a házát.

Döntésük oka, hogy a tavalyi évben sajnos pórul jártak, mert mire odajutottak, hogy felkérjenek egy dekoratőrt, aki megcsinálja az ünnepi házdíszítést, már nem találtak rá szabad embert. Így idén nem akartak ebba a hibába esni és a Moffa család már november 6-án feldíszíttette otthonát. Kicsit talán túlzásba is estek, ami a dekorációt illeti, mert olyan fényárban úszik a ház, hogy már turistalátványosságnak is beillik, de ez őket nem zavarja. Azonban amikor két nappal később kaptak egy 100 Dolláros csekket ( kiderült, hogy az egyik szomszéd feljelentette őket), igencsak meglepődtek. A szomszéd azzal indokolta “kedves” gesztusát, hogy a ház lakóközösségének szabályai szerint, nem lehet karácsonyi dekorációt hasznáéni, csak a hálaadás után. A Moffa család ezt nem tudta, de felajánlották, hogy nem kapcsolják fel a fényeket addig így, amíg a környékbeli többi ház is fel nincs díszítve. A 100 Dollárból akár 1000 Dollár is lehet, ellenkező esetben.

A család közölte, hogy leszedni a dekorációt nem fogja, mert nagyon nagy munka volt azt felrakatni, de a 100 Dolláros büntetést kifizeti. Az internet népe kiáll a családért, és szerintük is elég a büntetés, a leszereltetés már túlzás lenne. Még Mariah Carey is felszólalt a családért Twitteren, ahol leírta a személyes véleményét a történetről.

“Szerintem is hálaadás után való inkább díszíteni, de nincs rá konkrét törvény.”

Forrás: Fox13



Forrás

Vélemény, hozzászólás?