A helikopter csempészés nem játék.

Szegény embert még az ág is húzza

Imádjuk a románok ki nem fogyó kreativitását. Ráunhattak az autókra, motorokra és egyéb kisebb járművekre, mert most egy helikoptert néztek ki maguknak. Bizony, jól olvassátok. Kát román sofőr gondolt egyet és egy sárga helikoptert csatolt az utánfutójukhoz, amit így terveztek “feltűnés nélkül” hazavinni Németországból Romániába.

A terv ott bukott be, amikor az eleve rossz állapotban lévő és minden papírt nélkülöző kisbuszuk lerobbant az út közepén. Pechükre a rendőrök is arra jártak, akiknek fel is tűnt a böszme helikopter. A két román jómadár javára legyen mondva azonban, hogy még láthatósági mellényt is raktak a helikopter farok részére, de ez se mentette meg őket a rendőri eljárástól. Kiderült, hogy még az utánfutónak sem voltak meg a szükséges engedélyei és valószínűleg a rendszám is egy másik járműről származott, így elég sok kihágást elkövettek a sofőrök. A rendőrök természetesen ezt nem tolerálták túlzottan, a helikoptert elkobozták, a román sofőrök ellen pedig eljárást indítottak, így nem volt túl szerencsés napjuk.

Forrás: Főtér

A A hónap lopási kísérlete, avagy a hónap balekjai bejegyzés először Gyorshír-én jelent meg.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?