Ínycsiklandó reggeli. Vagy mégsem?

A sonkás szendvics új szintre emelése

Ha azt mondjuk, sonkás szendvics, akkor nektek is egy finom, jól megpakolt, friss bagette-ben lévő, sajtos, zöldséges szendvics ugrik be? Szegény nő is valami ilyesmire számíthatott, de amit kapott, az nem ez volt.

A szendvics ugyanis amit a Ryanair járatán kapott egyszerre vicces és borzalmas. Vicces, mert olyan szegényes, mintha önmaga paródiája lenne, és borzalmas, mert sajnos ezt teljesen komolyan gondolták 5,50 Fontért. A szendvicset szétszedte és lefotózta a nő, majd feltette egy közösségi oldalra, ahol a többség nagyon jól szórakozott rajta. Ugyanakkor, ha ők kaptak volna ilyen sonkűs szendvicset, ők is kiakadtak volna az biztos. Íme a reggeli:

Nem is tudjuk eldönteni, hogy az aránytalanul kevés sonka ami úgy néz ki, mintha már előzőleg beleharapott volna valaki, vagy a száraznak kinéző kifli a rosszabb. A nő nem hitte el, hogy ezt valóban felmerik szolgálni egy repülőn, ráadásul pénzért és nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen az elé rakott ételen. Végül megette. A Ryanair légitársaságot is felkeresték az eset után, de ők egyelőre nem reagáltak a szegényes szendvicsre.

Forrás: Mirror

A Garantáltan ez a világ legszánalmasabb szendvicse bejegyzés először Gyorshír-én jelent meg.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?