Van félnivalója a beoltottaknak?

Fertőz a delta variáns

Izraelben ismét magasan a fertőzési ráta, ami a delta variáns mutációnak köszönhető. Az Indiából induló verzió a negyedik járványhullámban sok, oltással védett embert is megfertőzött, viszont a kritikus állapotban kórházba kerülők aránya alacsony. A minisztérium szerint múlt pénteken az új fertőzöttek 55%-a rendelkezett oltással – írja a Portfólió.

A delta változatot az Egészségügyi Világszervezet májusban „aggodalomra okot adó változatnak” nyilvánította. A megjelölést akkor alkalmazzák, ha fokozott bizonyíték áll rendelkezésre arra, hogy jobban terjed, súlyos betegségeket okoz, vagy csökkenti az oltások vagy kezelések hatékonyságát.

Hatékonyak a vakcinák?

Úgy tűnik, hogy a használt vakcinák jó védelmet nyújtanak a delta variánssal szemben.

A Moderna bejelentette, hogy oltása hatékony a delta variáns ellen. Az eredmények a teljesen beoltott emberek vérmintáin alapultak, és azt mutatták, hogy ezek az egyének antitesteket termeltek a változatok többsége, köztük a delta ellen is. 

Az angol Public Health által június 14-én közzétett elemzése megállapította, hogy a Pfizer-BioNTech vakcina két dózisa 96%-os hatásosságot mutatott, az AstraZeneca pedig 92%-ot. Bár előbbivel oltottak Izraelben, ahol a legújabb adatok szerint a delta ellen csak 64%-ban védett, igaz, a súlyos eseteket 93%-ban megelőzte.

A Szputnyik V vakcinánál is kimutattak csökkenést a védelemben, de Denisz Logunov, a Gamaleja Központ igazgatóhelyettese szerint ez jelentéktelen.

Forrás: NBC News, Portfólió

Forrás

Vélemény, hozzászólás?