A Nap mellé a kommunikáció, a gondolkodás, az utazás képviselője a Merkúr is a Nyilas jegyébe lépett, és most hétvégèn együttállásba került a Nappal, így érdemes  odafigyelni gondolatainkra és mondandóinkra, mert a Nap energiája “elégetheti” azt, az Egó felülkerekedhet a tudatosságon. A nem tudatosan használt Nyilas-energia akár inkvizítori is lehet, kritika, gúny megjelenhet. Igazságérzetünk előtérbe kerülhet, de nem minden esetben építő jelleggel.

Önmagunkba vetett hit:

A Hold a hétvégén a Bak jegyében járt, így érzelmeinket hajlamosak lehettünk racionalizálni, elemezgetni egy-egy helyzetben, és lehet, hogy elvárásaink kissé nagyobbak voltak a kelleténél. De a hét kezdete egy érzelmileg harmóniára törekvőbb energiával indulhat. Hitünk, és önmagunkba vetett hitünk a mindennapok fókuszában jelen lehetnek. Az önámítás is a Nyilas energiájához sorolható, hiszen hajlamosak vagyunk becsapni önmagunkat egy- egy helyzetben amiben már csak mi hiszünk. Az elfogadás/önelfogadás kérdésköre is idesorolható. 

Kos (III. 21. – IV. 20.):

Párkapcsolata kerül az előtérbe a héten, érezheti úgy, hogy partnere megpróbálja magát több helyzetben kimagyarázni.

Bika (IV. 21 – V. 20.):

Munkájában élhet meg egy dinamikusabb hetet, vagy azzal összefüggésben, hirtelen kell alkalmazkodnia egy nem várt helyzethez.

Ikrek (V. 21. – VI. 21.):

Tettre készebb lehet, és ezt mind a külső kapcsolataiban, mind a párkapcsolatában kamatoztatni tudja, de érdemes a feszültebb helyzetekre figyelnie.

Rák (VI. 22. – VII. 22.):

Nehezebben tudja megélni az érzéseit, és hajlamos túlgondoskodni, vagy túlaggódni egy helyzetet, mely egy régi lelki traumájából fakadhat.

Oroszlán (VII. 23. – VIII. 22.):

Magába fordulóbb lehet a héten, és elfojtott feszültséget élhet meg, mert korlátozva érezheti magát, de érdemes több szempontból megvizsgálni a helyzetet, nehogy az egó-ja megvezesse.

Szűz (VIII. 23. – IX. 22.):

Nagyobb ötletei lehetnek a munkájával kapcsolatban, vagy a hétköznapok tekintetében, de ha rosszabb passzban van akár fel is nagyíthat egy eseményt.

Mérleg (IX. 23. – X. 22.):

Hajlamos elúszni az érzelmek területén, és túlérzékenyen reagálni egy olyan eseményre, mely kedvezőtlenebbül érinti, de érdemes figyelni az egyensúlyra.

Skorpió ( X.23-XI.21):

Magába zártabb, pesszimistább lehet a héten, egy fájóbb esemény hatására élheti ezt meg, vagy otthonában kerül egy szélsőségesebb helyzetbe.

Nyilas (XI. 22. – XII. 21.):

Új hittel vetheti be magát egy olyan helyzetbe, mely az önismeretét támogatja, és a párkapcsolatán vagy annak hiányán keresztül ad tanítást.

Bak (XII. 22. – I. 20.):

Érzelmesebb lehet a hét elején, és hangulata is ingadozhat, egy önértékelésével kapcsolatos helyzetben találhatja magát.

Vízöntő (I. 21. – II. 19.):

Nehezen viseli a bezártságot és a korlátokat, mert személyisége szabadabb és emiatt fullasztóan éli meg a helyzetet, és ezt fel is nagyíthatja.

Halak (II.20 – III.20):

Nem lát tisztán egy eseményben, vagy megvezetve érezheti magát, így a héten érdemes óvatosabbnak lenni mielőtt döntéseket hoz.

Csodás hetet kívánok mindenkinek!

Szalay Mónika

asztrológus és kártyavető

Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?