A haragot általában valami hangos dologgal, kiabálással és dörmögéssel asszociáljuk. A harag azonban- különösen elfojtva -egészen más módon is megnyilvánulhat.

Harag – amikor nem tör utat magának

A harag sokkal rosszabb hírnevet szerzett magának, mint amit megérdemel. Ez egy hasznos érzés, ami megmutatja korlátainkat, és egyértelműen jelzi, ha cselekvésre van szükség. Ám mivel a harag -különösen a nők körében- társadalmilag nem kívánatos, gyakran elnyomjuk. Persze ez nem segít, mert attól hogy elnyomunk egy érzést, még nem múlik el. Éppen ellenkezőleg: a legkedvezőtlenebb pillanatokban előtörhet, vagy más érzések, viselkedések formájában tör utat magának. A pszichológusok szerint öt különösen gyakori minta van, amelyek a harag elfojtásakor jelentkeznek.

Ez az 5 jel az elfojtott haragra utal

1. A konfliktusoktól való idegenkedés

Sokan gyerekkorukban megtanulták hogy a harag rossz, egyenesen erkölcstelen. Ez arra készteti őket, hogy féljenek saját érzéseiktől, és belső konfliktusba keveredjenek amikor dühösek lesznek. Megküzdési mechanizmusként gyorsan elterelik a figyelmüket a harag csúnya érzéséről, és más emberekre, szükségleteikre összpontosítanak. A konfliktusokat inkább úgy kerülik el, hogy alárendelik magukat, és erős harmóniaigényből azt teszik, amit a másik akar vagy mond. Nagyon érzékeny és empatikus emberek követik ezt a mintát. Mivel gyakran mondták nekik, hogy érzésük „túl sok” vagy „túl drámai”, visszavonulnak és mások szükségleteire összpontosítanak, ahelyett, hogy saját haragjukkal foglalkoznának.

2. Depresszió

A pszichoanalitikusok régóta tudják, hogy az elfojtott harag gyakran befelé fordul – és depresszióhoz vezethet . Az ilyen hajlamú emberek gyakran szomorúnak, reményvesztettnek és kedvetlennek érzik magukat nyilvánvaló ok nélkül, amik a depresszió klasszikus tünetei.

Az ilyen emberek korán megtanulták ezt a viselkedésmintát. Nehéz helyzetekben védekező mechanizmusuk az volt, hogy azonosuljanak az agresszorral, például amikor gyerekként zaklatták őket. A pszichéjüknek egy része aztán felvette a zaklató hangot – és ez a túlságosan kritikus hang a mai napig kísérti őket.

3. Önigazolás

Az elfojtott harag másik jele az önigazolás lehet. Ez különösen azoknál fordulhat elő, akik hajlamosak a perfekcionizmusra és a rögeszmés-kényszeres zavarra. Ezeknek az embereknek nagyon magas elvárásaik vannak – önmagukkal és másokkal szemben is. Amikor mások nem felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, ezek az emberek frusztrálttá és neheztelővé válnak, amiért mások „megússzák” a rossz viselkedésüket, miközben ők olyan keményen próbálkoznak. Ez az önigazolág gyakran nem kapcsolódik haraghoz, mert az ilyen hajlamú emberek gyakran nagyon kontrolláltnak és feszültnek tűnnek.

4. Passzív-agresszív viselkedés

Mások hajlamosak finomabban másokon kiadni a haragjukat. Például szándékosan elfelejtik a találkozókat és ígéreteket, amelyeket valaki másnak tettek, vagy nem válaszolnak az üzenetekre. Az ilyen passzív-agresszív viselkedés véglegesen károsíthatja a kapcsolatot. De ahelyett hogy kiadnák haragjukat és arról beszélnének, hogy mi teszi őket dühössé, ily módon vezetik le a másikon.

5. Paranoia

Ritkábban a paranoia az elfojtott harag figyelmeztető jele. Ahelyett, hogy azt mondanák, hogy valami felzaklatja őket, az ilyen emberek másokra vetítik ki érzéseiket. Ezután meggyőzik magukat arról, hogy mások dühösek rájuk – pedig valójában ők érzik magukat dühösnek. Az ilyen emberek nehezen bíznak meg másokban. Hideg helynek tekintik a világot, és gyakorlatilag minden helyzetben a legrosszabbat feltételezik. Ennek az az oka az, hogy állandóan azt feltételezik, hogy mások neheztelnek rájuk. Ahelyett, hogy magukévá tennék saját haragjukat és frusztrációjukat.