Milyen volt a Nemesleányok Intézménye, és hogyan hatott a fiatalok viselkedésére, modorára a külvilágtól való tartós elzárkózás?
A falak mögött
1764-ben Szentpéterváron megalapították a Szmolnij Nemes Leányok Intézetét – Oroszország történetének első női oktatási intézményét. Uralkodása idején II. Katalin a nők nevelését tűzte ki célul, hogy azok jótékony hatással legyenek az állam életére annak minden területén: társadalmi, oktatási és természetesen családi téren is. „Művelt nők, jó anyák, a család és a társadalom hasznos tagjai” – így látta tanítványait a császárné.
De miért nevezték ennek ellenére mégis az érettségi után a diákokat muszlin fiatal hölgyeknek, fehérkezű nőknek, infantilisoknak és nagyon naiv lányoknak? A való világba kerülve az intézmény tanulói azzal szembesültek, hogy képtelenek élni, kommunikálni másokkal és megfelelő egzisztenciát biztosítani maguknak. Mint kiderült, az oktatási intézményben meglehetősen szigorúak voltak a magatartási szabályok. Vagy inkább a túlélés…
Szigorú elvárások
Körülbelül kétszáz 6 és 18 év közötti lány tanult Szmolnijban. Az intézetbe való bejutáshoz orosz és francia nyelvű felvételi vizsgákat kellett tenni, és bizonyítaniuk kellett vallási tudásukat. Azokat a szerencséseket akik az oktatási intézménybe kerültek, két „osztályra” osztották. Parfettes (a tökéletes) és moveshki (a sima) csoportokba. Az első csoportba az engedelmes tanulókat sorolták be, míg az utóbbiak megszegték a kialakult rendet, tiltakoztak, lázadtak. A hibájuk lehetett egy gondatlan frizura, egy hangos beszélgetés vagy egy rendetlen ruházat. Ezért is volt rendkívül fontos, hogy a lányok azonnal bizonyítsanak és jóváhagyást kapjanak, vagy fokozott figyelemnek és újabb felügyelet folyamatos elvárásának tették ki magukat.
A büntetések nem fizikailag voltak kegyetlenek, hanem erkölcsi sérüléseket okoztak, ami természetesen a lányok önértékelését is befolyásolta. Például a trágár beszéd miatt a diákoknak kartonnyelvet kellett viselniük a nyakukban, ami megalázónak tűnt. Vagy az ebédlő közepén kellett állniuk evés közben. Persze lehetett állva is étkezni, de ezt az elesett nő jelének tekintették. Súlyos kötelességszegésért a lányok tíkfa kötényt (durva matracszövetből) kaptak.
Általánosságban elmondható, hogy a növendékek ruhatára meglehetősen korlátozott volt, minden ruhát a lányok életkorának megfelelően osztályoztak. A kisebbek fehér kötényes kávéruhát viseltek, ami praktikus és kényelmes volt. Egyébként egy költő nevezte ezt az „osztályt” kávéskannának. A középkorú lányok kék ruhát, az idősebb lányok pedig fehéret kaptak zöld köténnyel.
Külön kaszt volt a pepinierek- vagyis a lányok, akik az iskola elvégzése után önként maradtak az intézetben. A további cél a további ismeretek és különleges státusz megszerzése volt, öltözékük színe szürke lett.
A tanárok mindegyike idős férfi volt, és legtöbbjüket magas életkor, kötelező házasság és észrevehető külső hiba jellemezte (ez a szabály nem mindenkire vonatkozott). Mindazonáltal még ezek az árnyalatok sem tudták lehűteni a tanulók lelkesedését, tanáraik kedvéért mindenre készen álltak: kezdve az apró ajándékokkal, bemutatókkal és az imákkal bezárólag.
A tanárok között voltak hajadon nők is, de nem voltak népszerűek, és néha megbüntették őket. Legalábbis azért, mert akkoriban egy egyedülálló nőt sikertelennek tartottak, és felháborodást és tiszteletlenséget váltott ki a társadalomban. Tisztelettel és áhítattal bántak az idősebb lányokkal, akikre felnéztek, akiket imádtak és gyakran kultuszba emeltek.
Rossz körülmények, esélytelen szabadulás
Elképesztő, hogy a lányok, hogyan éltek együtt zord körülmények között. A lakóterekben 12-16 fok között változott a levegő hőmérséklete, vékony, lyukas matracok, reggel 6-kor kelés, hideg vizes mosakodás. Az étrendet sem lehetett túl sokrétűnek nevezni. Inkább szegényesnek volt nevezhető. A menü reggelire – kenyér vajjal és sajttal, zabkása vagy tészta és tea, ebédre – húsleves, hús a húslevesből és egy pite, vacsorára pedig tea volt kenyérrel.
A lányok csak szigorúan meghatározott időben és bizonyos helyeken sétálhattak, elrejtve a kíváncsi szemek elől. Nyáron a Tauride Gardenbe mentek, ahová nem mehettek be külső látogatók. Télen egy bizonyos utat követtek – az Intézet udvarát borító padlóburkolatot.
A fiatalabbak is csak hétvégente láthatták szüleiket, és csak négy órára a nevelők jelenlétében. Úgy vélték, hogy a rokonok a külvilágból káros hatásokat közvetíthetnek a lányokra. A családdal folytatott levelezést alaposan lektorálták, és ha valaki abba akarta hagyni a tanulást és haza akart térni, azt lehetetlenné tették.
A lányok oktatása végül az éneklés és a tánc képességére korlátozódott. Természetesen tartottak idegennyelv-, számtan-, történelem- és egyéb tudományos órákat is, de ezek a legtöbb esetben nem feleltek meg a felsőoktatási intézmények színvonalának (de a végzettségről oklevelet mindenki kapott).
A tanárok különösen rövidre zárták a lányok gondolkodását és a tanult információkat. A nyílt vitákat és a “mozgó” elmét itt nem tartották nagyra. A cenzúra rendkívül szigorú volt: az irodalmi művekben az elfogadhatatlan szegmenseket pontok váltották fel, a helytelen és oda nem illő szavakat lepecsételték, és csak az intézet elvégzése után vásárolhattak a lányok egy különleges, eredeti kiadást. Ezek megszerzésének lehetősége volt az egyik fő ösztönző az intézet sikeres elvégzéséhez.