Nem verbális kommunikációs szakértője, Joe Navarro elmagyarázza, hogyan kell megfejteni a rejtett jeleket.

Árulkodik a frizura

A nők naponta átlagosan százszor érintik meg a hajukat, ennél egy kicsit ritkábban, ha a fürtök szárazak, sérültek. Amikor eltávolítjuk a hajszálakat az arcról és beállítjuk a fazont, az azt jelenti, készen állunk bármire a nap folyamán. Azonban szinte minden mozdulatunknak van valami jelentése, és Joe Navarro, az FBI volt ügynöke és a nem verbális kommunikációs szakértője most elmondta, hogyan kell lefordítani ezeket a rejtett jeleket. A haj állapota sokat elmond az életkorról, az egészségről, a higiéniáról, a kultúráról, a társadalmi környezetről és az ember szakmai foglalkoztatásáról is. Egy frizura segíthet abban is, hogy kitűnjünk – minél egészségesebb és ápoltabb a frizuránk, annál jobban érzékelnek bennünket mások. Ne felejtsük el, hogy ez az első dolog, amire az ember messziről felfigyel!

Mit mond el a hajunk?

Egy normális mentális állapottal rendelkező személy gondoskodik a hajáról, az aki depressziósnak érzi magát, nem fog odafigyelni rá…  Például, ha fontos esemény áll előttünk, akkor a tükör előtt először a hajunkat ellenőrizzük le. Amikor azt akarjuk, hogy észrevegyenek bennünket, gyakran végighúzzuk az ujjainkat a hajunkon. Amikor beszélgetünk valakivel akit szeretünk, legtöbbször az ujjunk körül tekerjük a szálakat. Minél több státuszú az ember, annál lassabban és simábban mozog – ez vonatkozik arra is, hogyan érintjük meg a hajunkat. Ha beszélgetőtársunk szálak segítségével elrejti a szemét egy beszélgetés során, akkor valószínűleg titkol valamit, vagy nem mond ki valamit, amit gondol. A gyerekek például gyakran csinálják ezt. Azáltal pedig, hogy valaki elveszi a haját az arcából, vagy a füle mögé húzza a szálakat, éppen ellenkezőleg, kifejezi az érdeklődését.

Hogyan használjuk a frizuránkat, és mire?

A haj remek eszköz a flörtöléshez, csak érintsük meg a hajunkat, játszunk a fürtökkel, tegyük a vállunk mögé – és a másik le sem veszi majd rólunk a szemét.

Munkahelyünkön érdemes konytban vagy lófarokban viselnünk a hajunkat, hiszen ez feszességet és elszántságot jelent. Ezzel megmutatjuk hajlandóságunkat a problémák megoldására. Az alacsony copf pedig elgondolkodási állapotról árulkodik.  

Ha egy nő szeret játszani a frizurájával, akkor feltételezhetjük, hogy bátor, saját szemlélete van a szépségről, és nem függ mások véleményétől. Változási vágya a kíváncsiságáról is beszél: „Hogyan fog mindenki reagálni, amikor meglát? Hogyan érzem magam ezzel a hajjal? ” Az átalakulás szeretete pedig az értékelés vágyára is utal – elvégre azok, akik kockáztatnak, nagyobb tiszteletet kapnak másoktól– írja a Vogue. 



Forrás

Vélemény, hozzászólás?