III. Mutara ruandai király feleségét, Rosalie Gicandát angyalnak nevezték, aki az egyszerű halandók között élt. Nyitott szíve és kedves lelke arra ösztönözte az egykori afrikai királyság alattvalóit, hogy a legsötétebb időkben is higgyenek a legjobbban. Elmeséljük Ruanda királynőjének szomorú történetét, aki utolsó leheletéig harcolt a békéért hazájában.

Nagy szív, nehéz sors

Férje halála, sorozatos nyugtalanságok és zavargások az országban, majd a monarchia megdöntése – Rosalie Gicanda sok nehézséggel szembesült az életében, de egyetlen próba sem tudta megtörni a lelkét. A kortársak a nép királynőjének nevezték, és csodálták azt a lelkesedést, amellyel III. Mutara Rudahigwa király felesége rendelkezett. Mindenkit fogadott a házában, és belemélyedt minden neki elmondott problémába. Azonban annak ellenére, hogy Gicanda ennyi jót hozott a világnak, sorsa tragikusan végződött. Ám emléke még mindig él az afrikai állam minden lakójában.

Rosalie Gicanda 1928-ban született Kelet-Ruandában. Rosalie öt gyermek közül volt a legidősebb a családjában – öccse, Charles elbeszélései szerint a leendő királynő gyermekkorában felelősséget érzett szeretteiért, és örömmel gondoskodott testvéreiről.

Néhány évvel később Rosalie családja a királyság központi régiójába költözött, ahol új élet várt a lányra. 14 évesen Gicanda egyike lett azoknak, akiket a monarchia képviselői választottak a király leendő feleségének. Rosalie más lányokkal együtt a palotában kötött ki, ahol az egyik, a királyi családhoz közel álló forrás szerint egy különleges szertartáson kellett keresztülmennie, és bizonyítania kellett, hogy a király felesége akar lenni. Ennek a folyamatnak az volt a lényege, hogy minden kiválasztott lánynak teljesen le kellett vetkőznie az uralkodó és szolgái jelenlétében.

A király felesége

A katolikus hitben nevelkedett Rosalie nem tudta megtenni ezt a lépést, és nem volt hajlandó teljesíteni III. Mutara követelését. A király, elragadtatva a lány bátor tettétől, Gicandát választotta feleségül. A leendő házastársak a keresztény hagyományok szerint házasodtak össze, és Rosalie Gicanda lett Ruanda új királynője.

A házasságból a királyi párnak nem lettek örökösei, de Rosalie a királyság összes alattvalóját gyermekének tekintette. A palota személyzete szerint a király felesége szerény, jó modorú lány volt, aki minden rászorulót befogadott, és érdeklődve hallgatta problémáikat. „Parancsot adott a szolgáknak, hogy engedjenek be mindenkit, aki hozzá jön. Rosalie lenyűgözően kezelte őket, figyelmesen hallgatott és próbált segíteni. Mindenki számára elérhető volt. Ő volt a nép királynője” – mondta Charles Rubamburamanzi, a királynő öccse, aki több évig a palota falai között élt.

Ám nagyon hamar zavargások törtek ki a királyságban, ami új és szomorú fejezetet jelentett Ruanda történelmében. 1944-ben szörnyű éhínség kezdődött az országban, amelyet a szárazság és az ellenségeskedések miatti erőforráshiány okozott. Ez Ruanda lakosságának körülbelül 20%-át ölte meg. A pánikba esett lakosok a királyságból a szomszédos államokba menekültek, a Ruandában élő ellenséges hutu népek pedig, akik igyekeztek átvenni a hatalmat a tusziktól, és akikhez az uralkodó dinasztia tartozott, aktívan államcsínyt terveztek.

A nehéz időkben is helytállt

Az országban nőtt a feszültség, és 1954-ben Mutara III Rudahigwa király bejelentette, hogy Ruandának függetlenednie kell Belgiumtól. Hamarosan kiadták a „bahutu kiáltványt”, amely elsősorban a tuszi uralom, majd a belga beavatkozás alóli felszabadulást kérte.

Ebben a nehéz időszakban Ruanda aggódó lakosságának minden eddiginél nagyobb szüksége volt a támogatásra, és Rosalie Gicanda mindent megtett annak érdekében, hogy bármilyen lehetséges segítséget megadjon nekik. A királynő nyugalomra buzdította alattvalóit, lelkesítő beszédeket mondott, és békekérésekkel fordult Ruanda lakosságához, hogy a rászorulókat lássák el élelemmel és vízzel. Később Rosalie kortársai azt mondták, hogy a királynő többet tett a népéért, mint bármelyik másik uralkodó.

1959-ben szörnyű tragédia történt – férje, III. Mutara király tisztázatlan körülmények között meghalt. A halál hivatalos oka agyvérzés volt, de a királyságban elkezdtek keringeni a pletykák, hogy a hutu nép képviselői megölték az uralkodót, ami még nagyobb aggodalmat keltett a társadalomban.

A király halála után

Mivel III. Mutarának nem volt gyermeke, V. Kigeli király fivére lett a következő uralkodó, Rosalie Gicanda pedig a palotában maradt, és folytatta oktatási tevékenységét. „Még a király halála után is ő maradt a nép királynője, és az emberek a remény szimbólumának tekintették őt” – mondta Ruanda egyik lakosa az akkori évek eseményeiről egy New York Times interjúban.

1960-ban Ruanda új királya, V. Kigeli elmenekült az országból attól tartva, hogy a hutu nép képviselői elbánnak vele. Ez az esemény döntő pillanat volt a királyság történetében. 1962-ben hivatalosan is megdöntötték a monarchiát, és Ruanda független köztársasággá vált. Egy évvel később ismét nyugtalanság söpört végig az országon, aminek következtében a tuszik mintegy tízezer képviselője halt meg – a lakosok pánikba estek, sok politikai szereplő sietve elhagyta az egykori ruandai királyságot. De Rosalie Gicanda nem volt hajlandó elhagyni szülőhazáját és népét. Továbbra is Ruanda egyik városában élt, beteg édesanyját ápolta.

Figyelemre méltó, hogy még akkoriban is folyamatosan jöttek hozzá az emberek, hogy meleg támogató szavakat halljanak tőle. Az ország egyik lakosa így írta le Rosalie életét a monarchia megdöntése után: „Egy szerény házban lakott Butare külvárosában beteg édesanyjával. De akkor is a nép szeretett királynője maradt, akinek a házához tömegesen érkeztek segítségért, tanácsért, egy jó szóért. Szerették akkor is, és szeretik most is.”

1994-ben pedig a tuszi nép szörnyű mészárlásának időszaka kezdődött Ruandában, amely a köztársaság történetének legnagyobb népirtása lett. Az események során körülbelül egymillió civil halt meg, köztük Ruanda utolsó királynője, Rosalie Gicanda.

1994. április 20-án 11 órakor fegyveres katonák törtek be Rosalie házába az elit katonai kiképző iskola hírszerzési és katonai műveleti vezetőjének utasítására. Elrabolták az egykori királynőt azokkal együtt, akik abban a pillanatban a házában voltak. A katonák csak beteg édesanyját és egy kislányt hagytak életben- aki segített Rosalie-nak a házimunkában.

A katonák a foglyokat a Nemzeti Múzeum falaihoz vitték és lelőtték őket, az áldozatok holttestét a közeli tömegsírba dobták. Két nappal később pedig visszatértek Rosalie házába, és megölték az anyját is.

Máig szeretik

Kicsit később egy Butaréban élő pap a város polgármesterével együtt megkereste Rosalie holttestét, hogy eltemesse azt a háza udvarán. Ezt követően az emberek ismét elkezdtek járni Gicanda házába, hogy tiszteljék az emlékét.

Öccse Charles Rubamburamanzi, aki sok évvel ezelőtt elhagyta az országot, elmondta, hogy Rosalie haláláról egy barátjától értesült két nappal a meggyilkolása után: “Megdöbbentem. Isten jutalmazza meg azért, amit Ruanda népéért tett. Megtanított arra hogy mindig szerény legyek, szeressem az embereket megkülönböztetés nélkül, tiszteljem őket és küzdjek az igazságtalanság ellen.”

Hamarosan az egykori királynő meggyilkolásának híre elterjedt Ruandában, és tömeges tiltakozási hullámot váltott ki. A Ruandai Hazafias Front erőfeszítéseinek köszönhetően a népirtást leállították, és a háborús bűnösként elismert hutuk többsége a szomszédos országokba menekült.

A szörnyű események néhány résztvevőjét sikerült felelősségre vonni. Röviddel a békés rend felállítása után letartóztatták a Rosalie Gicanda meggyilkolásában részt vevő különítmények vezetőit. Bűnösnek találták őket népirtásban és a királynő meggyilkolásában, majd halálra ítélték őket.

2009-ben pedig elkapták Ruanda egyik legkeresettebb háborús bűnösét Ildefonse Nizeyimanát, aki személyesen rendelte meg Rosalie meggyilkolását. 2012-ben bűnösnek találták a királynő meggyilkolásában, valamint más tuszi gyilkosságokban, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Nem sokkal az 1994-es szörnyű események vége után Rosalie Gicanda holttestét újra eltemették, abban a temetőben, ahol férje, III. Mutara király nyugodott. Sírjához ma is járnak az emberek, hogy kifejezzék hálájukat a nép királynőjének, akinek, mint a monarchia egyik legbőkezűbb képviselőjének emléke örökre a szívükben maradt.