Még akkor is, ha elszakadsz az ikerlángodtól, vagy nem tudod megmondani, mit éreznek, itt vannak az árulkodó jelek, amelyek arra utalnak, hogy ikerlángod még mindig gondol rád.

Mi az ikerláng kapcsolat?

Az ikerláng kapcsolatok izgalmasak, megvilágosítóak és még brutálisak is lehetnek. Ha olyan helyzetben vagy, amikor nem tudsz az ikerlángoddal együtt lenni, nehéz lehet megmondani, hol állnak veled.   Xavier Villanova szerint az astrology.com cikkéből megtudhatjuk, hogy az „az ikerláng két különböző ember közötti mélységes kapcsolatból jön létre, akik ugyanannak az életerőnek a feléből származnak”.  A gyakran „tükörléleknek” nevezett ikerláng-kapcsolatok segítenek meglátni önmagad sötétebb vagy másik oldalát. Ikerlángodnak az a célja, hogy kiegészítsen Téged – nem pedig teljessé tegyen. Villanova elmagyarázza, hogy ez a fajta kötelék hasonló ahhoz, amelyet az ember az ikertestvérével élhet meg. Ezzel a kapcsolattal az a helyzet, hogy a partnerség nagyon erős, és az intenzitás miatt az, ezért gyakran előfordul, hogy az ikerlángok máshol találják meg a fejlődést „Az ilyen típusú kapcsolatok a szabadságról szólnak, hogy a legigazabb éned legyél, láncok és határok nélkül” – mondja Villanova.

Bár elszomorító lehet a  másik feled nélküli életre gondolni, az ikerlángok soha nem hagyják el egymást. „Ugyanannak az életerőnek két felbonthatatlan része lehet egymillió mérföldre egymástól, de a köteléküket valójában soha nem lehet elszakítani vagy szétszedni” – tudhatjuk meg Villanovatól. 

“Az olyan fogalmak, mint az idő és a tér, nem vonatkoznak az ikerláng kapcsolatokra, mivel csak fizikailag vagytok külön, de a lelketek valóban csak egy.” 

A szerelem jelei az ikerlángok kapcsolatában:

Ha nem tudunk együtt lenni ikerlángunkkal, vagy távol élünk egymástól, a következő jelekből következtethetünk a szerelmére.

Érzi a jelenlétüket.

Akkor is, amikor távol vagyunk tőle, egy erős érzelmi kapcsolat van közöttünk.

Téged tükröznek.

Az ikerláng fő feladata, hogy megmutassa, mit kell még megtanulnunk önmagunkról. Tehát olyan tettekre ösztönöznek, melyek által jobbá tehetnek minket. Még ha nem is vagytok együtt, valamilyen módon tükrözhetitek egymás cselekedeteit – például, ha egyszerre tesznek közzé valamit a közösségi médiában.

Átvisznek az érzelmi poklon.

Ez azért van, mert az az egyetlen út, ha a fájdalmon keresztül , ha megtalálod a megoldást ott, ahol nem vagy erős. 

Álmodsz róluk.

Egy biztos módja annak, hogy megtudd, hogy ikerlángod gondol-e rád, ha álmodsz róluk. Ez azt jelenti, hogy a kommunikációs vonal (még ha tudatalatti is!) továbbra is használatban van. És valószínűleg aznap éjjel is veled álmodtak. 

Nagyon véletlenszerű pillanatokban gondolsz rájuk.

A nap folyamán véletlenszerűen elkezdhetsz az ikerlángodra gondolni. Miért? Mert valószínűleg rád gondoltak! Ez pedig telepátia a javából.

Újra és újra megtaláljátok az utat egymáshoz. 

Még ha egy évtizeden vagy egy életen át is tart, az ikerlángok soha nem hagyják el teljesen egymást. Mindig egymás szívében vannak. Emiatt előfordulhat, hogy időnként újra kapcsolatba lépnek egymással. 

Tőlük kaptál ihletet.

 Még ha nem is lesztek együtt, ez a kapcsolat örökre megváltoztat titeket.  Az ikerlángod felszabadítja bizonyos részeidet, amelyekről nem is tudtad, hogy ott vannak.

Mindketten önzetlenül a legjobbat akarjátok egymásnak – még akkor is, ha bántjátok egymást, és akkor is, ha nem vagytok együtt.

Mivel az ikerlángod szó szerint a részed, soha nem kívánnál rosszat neki. 

 Nagyon hirtelen heves érzelmeket fognak el

Ez annak a jele lehet, hogy az ikerlángod intenzíven érez valamit Veled kapcsolatosan. Akár vágyat, szerelmet, fájdalmat, hasonlóan hozzád még akkor is, amikor nem vagytok együtt. – írja az astrology.com

Csodás napot kívánok mindenkinek!

A képhez tartozó alt jellemző üres; image.png a fájlnév

Szalay Mónika

asztrológus és kártyavető

Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?