Még akkor is, ha mindent összeeszünk a kívánósság miatt.

Zabálási rohamok

Ki ne érezné magát rosszul, amikor a zabálási rohamok beütnek a menstruáció kezdete előtt, vagy közben?  A bűnös lelkiismeret furdalás azonban teljesen megalapozatlan, mert a szokásosnál több kalóriát égetünk el menstruációs periódusunk során. Ahelyett, hogy rosszul éreznéd magad a csokitól vagy a chipstől, ne vond meg magadtól azt, amit a tested kér, hanem bízz benne. Nem csak azért, mert a szervezeted pontosan tudja, ilyenkor mire van szüksége, hogy jobban legyél, és több energiát kapj, hanem azért is, mert a kalóriák villámgyorsan elégnek.

Kalóriaégetés menstruációval

Biztosan te sem gondoltad volna, de azon az öt-nyolc napon, amelyen nekünk, nőknek menstruációjuk van, az anyagcsere teljes sebességen fut. Bizony, akár tíz százalékkal is jobban működik a ciklusunk alatt. Ez persze nem is csoda, hiszen a testünk annyi mindent tesz ennek folyamán, hogy folyamatosan fáradtak, kimerültek vagyunk – nem beszélve a fájdalmainkról. Ez azt jelenti, hogy az átlagos napi kalóriaégetés mellett körülbelül 100-300 további kalória az a mennyiség, amelyet elégetünk a periódusunk során – írja a Madame. Tehát teljesen feleslegesen aggódunk a bevitt ételmennyiség miatt, úgyis elégetjük! 

Source link

Vélemény, hozzászólás?