Ismét a kedvelt karaktere bőrébe bújna.
Visszatérne, ha hívnák
Chloë Grace Moretz nyitott arra, hogy megismételje Hit-Girl szerepét a Kick-Ass 3-ban. A Mark Millar azonos nevű képregényén alapuló Kick-Ass egy 2010-es szuperhősfilm volt, aminek nagy sztárja Moretz volt, aki mindössze 13 évesen játszotta el az erőszakos bérgyilkost, Hit-Girlt.
Az első rész 2010 áprilisában jelent meg, 98 millió dollár bevételt ért el világszerte, és a kritikusok is imádták. A Kick-Ass 2 2013-ban debütált Jeff Wadlow-val a rendezői székben. Utóbbi gyengébb teljesítményt nyújtott a pénztáraknál, 60,8 millió dollár bevételt hozott.
Mark Millar a közelmúltban azt mondta, nem terveznek harmadik részt, és a téma csak akkor kerül szóba, ha talkshow-kban megkérdezik a színészeket. Moretz-nek Jimmy Fallon tette fel a nagy kérdést.
“Szeretném megcsinálni egy Kick-Ass 3-at, azt hiszem, nagyon szórakoztató lenne látni, hová jutott Hit-Girl, és milyen felnőttként. Szerintem tökéletes lenne. Azt hiszem, szükség lenne arra is, hogy újra együtt legyen Aaron-Taylor Johnsonnal és Christopher Mintz-Plasse-val, valamint az egész stábbal.”
Tekintettel a Hit-Girl népszerűségére, és arra a tényre, hogy Mark Millar még mindig írja a képregényeket, bármi megtörténhet még.
Forrás: Screen Rant