Az elülső kamerán készült önarcképek kevesebb mint 10 éve jelentek meg. De ahelyett, hogy a múló trendek egyikévé váltak volna, a modern kultúra részévé váltak. Elmondjuk, miért szeretjük annyira megítélni a szelfirajongókat, és miért nem kell nárcisztikusnak lenned ahhoz, hogy elragadd magad a fotózástól.

Szelfi trend

Már most nehezen emlékezünk arra az időre, amikor még nem volt szelfi. Az okostelefonok előlapi kameráinak és a közösségi média térnyerésének köszönhetően a szelfik gyorsan megtöltötték saját galériáinkat, Instagram hírfolyamainkat és társkereső profiljainkat. Többé nem kell megkérni idegeneket, hogy fényképezzenek le minket, mert magunk is megörökíthetjük magunkat a kamerában. Ráadásul a közelmúltban speciális tokok jelentek meg a beépített megvilágítású telefonokhoz, hogy a magunkról készült fényképeink ne legyenek rosszabbak, mint a fotózások során készültek.

Mellesleg, az Instagram-sztár és Kanye West felesége, Kim Kardashian még egy 352 oldalas „Selfish” könyvet is kiadott, amely teljes egészében híresség szelfijeiből áll. Az első 500 példányt szó szerint egy percen belül eladták. Egyszóval a szelfik nem csak okostelefonunkkal készültek, és megtöltötték a közösségi oldalakat, hanem a mindennapi élet megszokott és szerves részévé is váltak. H

A szelfik „bummja” az előlapi kamerák megjelenése idején jött el – akkor szinte mindenki, akinek volt ilyen fejlett funkcióval rendelkező telefonja, kötelességének tartotta egy új trend kipróbálását. 2013 novemberében a „szelfi” kifejezést „az év szavának” nyilvánították, és még az Oxfordi szótárba is bekerült. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan magyarázhatjuk önmagunk fotózásának szeretetét, érdemes a pszichológiához és a tudományhoz fordulni. Valójában az elmúlt néhány évben számos tanulmány készült erről a témáról, és nem tűnik minden szakértői következtetésnek pozitívnak.

Szelfik és nárcizmus

A New York-i Állami Egyetem kutatói például az önbecsülés és a közösségi médiahasználat kapcsolatát vizsgálták. Azt találták, hogy azok az emberek, akiknek a magukról alkotott véleménye nagymértékben függ a körülöttük lévőktől, nagyobb valószínűséggel teszik közzé önarcképeiket, mint mások. “Ez annak a ténynek köszönhető, hogy azok az emberek, akiknek önértékelése külső adatokon alapul, nem mindig hiszik el, hogy versenyképesek ezen a területen” – áll a tanulmányban. “Nyilvánvaló, hogy valaki nem elégedett a külsejével, de a megjelenést továbbra is fontos elemének tartja az önértékelésében.”

Egy másik tanulmány hangsúlyozza, hogy a nárcisztikus személyiségstruktúra közvetlenül befolyásolja a szelfik szeretetét. Ebben a kérdésben azonban nem minden olyan egyszerű. „Alapvetően még mindig az a széles körben elterjedt meggyőződésünk, hogy azok az emberek, akik reklámozni akarják magukat, nárcisztikusak” – mondja Pamela Rutledge, Ph.D. és a Médiapszichológiai Kutatóközpont igazgatója. Más pszichológusokkal és kutatókkal együtt úgy véli, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a szelfi közzététele az ember egocentrizmusát tükrözi, ahogyan azt sokan gondoljuk.

Azt is megjegyzi, hogy a nárcizmusnak manapság negatív konnotációja van, de nem feltétlenül „rossz” tulajdonság. Szerinte ez csak egy olyan fogalom, amely az extraverzióhoz kapcsolódik – az emberi személyiség “Big Five” modelljének egyik diszpozíciója. Akárhogy is, a nárcizmus továbbra is az egyik legvitatottabb téma a szociálpszichológusok körében (valamint a szelfik jelensége). „A humanista mozgalom bevezette az egészséges nárcizmus fogalmát, felismerve, hogy az egészséges fejlődéshez bizonyos fokú önszeretetre és önbecsülésre, valamint saját tulajdonságaink reális értékelésére van szükség” – magyarázza Rutledge. Emellett nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a nárcizmus nem abszolút fogalom, különböző mértékben nyilvánulhat meg különböző embereknél (kivétel a kóros nárcizmus, amelynek megvannak a maga diagnosztikai kritériumai).

„Annak ellenére, hogy a szelfik már évek óta léteznek, ennek a jelenségnek a modern újragondolása viszonylag új, ezért még mindig azon vagyunk, hogy kitaláljuk, hogyan kezeljük és hogyan jelöljük meg” – teszi hozzá. Ezért túl könnyű lenne ezt kizárólag negatív értelemben felfogni.Több oka is van annak, hogy miért készítünk önarcképeket, és a legtöbbnek semmi köze a nárcizmushoz.

Először is , amikor szelfiket készítünk, teljesítjük azt az igényünket, hogy jobban megértsük magunkat vizuálisan. „Azt látjuk, hogy emberek próbálnak felpróbálni különböző személyiségeket, megpróbálják különböző szemszögből látni magukat, hogy megértsék, hogyan látják őket mások, és hogyan néz ki az „én”, amelyre vágynak” – mondta Rutledge.

Másodszor , ne felejtsük el, hogy a személyes kommunikáció fokozatosan egyre inkább átadja helyét a digitális technológiákat használó kommunikációnak. Függetlenül attól, hogy tudatában vagyunk ennek vagy sem, a saját selfie-ink közzététele és az idegenek figyelése a közösségi oldalakon a kommunikáció modern módja.

„A fotózáson keresztül továbbított információ mennyisége lényegesen nagyobb, mint a szöveges formátumban közölt” – mondja Rutledge. Tehát akárhány gondolatot és érzelmet próbálunk is beleírni egy leíró bejegyzésbe, egyetlen képkocka sokkal jobban elárul mindent. Ratlejd azt is hozzáteszi, hogy tudat alatt inkább azokat a felvételeket részesítjük előnyben, amelyeken az őket közzétevő személy jelen van. A közösségi hálózatok figyelmes felhasználói azonban bizonyára maguk is észrevették ezt a mintát.

A cikk még nem ért véget!

1 2