Forrás: Pinterest


Sokszor feszegeti a határokat.

Nem tudni mikor viccel, és mikor mondja komolyan

Jared Leto most A Gucci-ház c. filmben látható, szinte felismerhetetlen sminkben és jelmezben, de a színészről köztudott, hogy szeret átalakulni egy-egy filmszerep kedvéért. Nemrég az Ellen Show vendége volt, ahol meglepő titkokat árult el magáról. Többek közt egyik korábbi civil munkájáról is beszélt, amikor még egy moziban dolgozott, de kirúgták, mert titokban füvet árult közben.

Egészen hihetetlen nekünk is, de Jared már 49 éves (mondjuk ez nem látszik rajta), és még mindig kapható őrültségekre, amikről a műsorban is előszeretettel beszélt. Leto se nem családapa, se ne férj, de ne is tervez gyereket, hiszen zenekarával a 30 Seconds To Marssal és az állandó filmforgatásokkal túlságosan elfoglalt. Leto egy kérdezz felelek quizben vett részt a műsorvezetővel, amikor is kiderült róla, hogy nagyon szeret meztelenül enni. Itt láthatjátok a quizt:

Kiderül a videóból, hogy a három dolog amit Leto meztelenül szokott általában tenni az az evés, alvás és a …whoopee. Jelentsen ez bármit, de van rá tippünk. Azt nem tudjuk, hogy miért jobb meztelenül enni, mint ruhában, de Jarednek elhisszük, hogy jó dolog.

Forrás: Just Jared

Forrás

Vélemény, hozzászólás?