Notórius késők, figyelem!

Figyelemzavar is lehet

Mindannyian ismerünk notórius későket, de ha mégsem, akkor mi magunk vagyunk azok. Amióta világ a világ, ez így van, a késésnek már szinte “hagyománya” van, de különösen a nőknél. Hogy a késés szándékos-e? Nem! Természetesen vannak itt is mértékek és van az késés, ami már az illetlenség határain is átmegy, amikor egy “bocsánat a késésért” a minimum. Bár van, aki ezt sem teszi meg. De mégis miért késünk?

Késés okai

Ahogy említettük a késének sok válfaja van, és ha egyszer-egyszer előfordul, azzal nincsen semmi probléma. Ha minden alakalommal késünk bárhonnan, az már azért elgondolkodtató. Persze a messze lakunk, az orrunk előtt ment el a busz, lerobbant a kocsi, vissza kellett valamiért fordulni valamiért, jellegű okok valóban lehetnek jogosak, mindenkivel előfordult már olyan, hogy azért nem ért oda valahova a megbeszélt időpontra, mert mondjuk lekéste a korábbi villamost. Emberek vagyunk. A késést udvariatlanságnak vesszük és negatív tulajdonságnak tartjuk, pedig nem mindig rosszindulat és szándékosság áll a dolog mögött.

Szerepe lehet a családi mintáknak, hisz amit látunk otthon, azt elhozzuk magunkkal felnőtt korunkra, így a minta adott. Azok akik soha nem késnek sehonnan, egyfajta megfelelési kényszerrel élnek, és az óra és az idő szerepe kiemelkedő szerepet kap náluk-mondják a pszichológusok. Az is előfordulhat, hogy azért késünk, mert nincs kedvünk valahova mennünk és addig halogatjuk az indulást, míg tényleg nagyon elkésünk.

Pszichológusok szerint elkülöníthető a külső elvárások és a belső elvárások csoportja. Ha a belső elvárásunk magunkkkal szemben is az, hogy ne késsünk, akkor pontosak leszünk. Ha pusztán a külső elvárásoknak akarunk megfelelni, akkor nagyobb eséllyel lehetséges késés. Azt gondoljuk, hogy a rendszeres késés, arrogáns gesztus, pedig van, hogy az ellenkezője igaz. Előfordulhat, hogy az illető önbizalomhiánnyal küzd és kíváncsi, hogy annak hatása, hogy ő nincs ott valahol időben, milyen hatást vált ki a többiekből. Hiányolják-e, észreveszik-e? Egyfajta tesztként éli meg. Így a késés hátterében számos tényező állhat. A lényeg, hogy mennyi idővel érkezünk később, milyen gyakran és meg tudjuk-e indokolni azt.

No meg persze arról a mondásról se felejtkezzünk meg, hogy :

“Egy királynő soha nem késik. A többiek érkeznek túl korán.”

Forrás: Metro

Forrás

Vélemény, hozzászólás?