Forrás: Pinterest


Ígéretet tett rá.

Egy tragédia késztette erre a döntésre

Várhatóan jövőre kerül mozikba a 80-as, 90-es években nagyon futó, klasszikus akciófilm duójának kalandjainak a folytatása. A 4. rész még 1998-ban jött ki és azóta nem készült folytatás. Az új rész így 23 évet várt magára, a film rendezője pedig maga Mel Gibson (65) lesz.

A Halálos fegyver 5. része már javában készül, ám eredetileg nem Gibson ült a rendezői székben. A mozit az a Richard Donner rendezte volna, aki a korábbi részeket is jegyezte, de sajnos időközben ő elhunyt. Glover és Gibson is csak azzal a feltétellel mentek bele egy újabb folytatásba, ha újra ő ül a rendezői székben. Azonban Donner 91 éves volt, így felkészült már a végre, és erre az esetre is rendelkezett egy tervvel. Így a film egyik főszereplőjét, Mel Gibsont kérte fel, hogy ha ő beadná a kulcsot, akkor fejezze be a filmje rendezését. A színész ezeknek a filmeknek köszönheti sztárságát, jól ismeri a karaktert és korábban már rendezőként is bizonyított (A Passió, A rettenthetetlen, Apocaliypto). Bár elsőre még nem vette komolyan Donner utolsó kérését, de a sajnálatos halála után, Gibson magára vállalta a feladatot.

Gibson partnere a filmben továbbra is Danny Glover (75) lesz, így a két zsaru ott folytathatja a bűnüldözést, ahol 23 éve abbahagyták. Bár a színészek már idősebbek, sem a forgatókönyvírók, sem az alkotók, de maguk a színészek sem érzik magukat túlkorosnak a szerephez és örömmel bújtak megint, a két civakodó nyomozó bőrébe. Kíváncsian várjuk, mit hoz az új Halálos fegyver!

Forrás: Movies In Focus

Forrás

Vélemény, hozzászólás?