Változásokat sürgető hét következik.

Összegző időszak

A héten több bolygó is a Szűz jegyében tartózkodik, így a Szűz jegyére jellemző erőteljes energiák színezhetik be a mindennapjainkat. A rend,  rendszerezés előtérbe kerülhet, ez a szüretelés és a betakarítás időszaka, így itt az ideje rendet tennünk kívül és belül egyaránt. A lelki „nagytakarítást” segíti elő a szeptember 7.-én hajnalban létrejövő Újhold is, mely szintén a Szűz jegyében jön létre, így elősegíti a lelki gyógyulásunkat, és támogatja az elengedést, és a lezárást. A befelé fordulást támogató energiák vannak az égen, így ez az Újhold nagyon jó lehetőség, hogy figyelmünket magunk felé fordítsuk ás számadást végezzünk, és a még megoldandó feladatokat elvégezzük, a minket nem támogató, vagy mérgező helyzeteket pedig lezárjuk. Hajlamosak lehetünk a héten kritikusabbak lenni, erre érdemes odafigyelni.

Kos (III. 21. – IV. 20.)

Társkapcsolata, és külső kapcsolatai kerülnek előtérbe a héten, és ezen keresztül kaphat tükröt a saját türelmetlenebb viselkedésére, melyet lehet, hogy jószándék vezérel, de általában önzőnek tűnhet társa szemében.

Bika (IV. 21 – V. 20.)

A stabilizáció, a rendszer és az otthonosság a lételeme, és ez a kényelmét is jelenti, de a mostani bizonytalan események miatt nem érzi jól magát, érdemes átlépni a komfortzónáját.

Ikrek (V. 21. – VI. 21.)

Tanulmányok, tanfolyamok, vagy egy hitbeli kérdés foglalkoztathatja a héten, ezek a feladatok pedig otthonával lehetnek kapcsolatban, vagy otthon végezhetőek.

Rák (VI. 22. – VII. 22.)

A családi élet, az anyai gondoskodás előtérbe kerülhet a héten, de mégis úgy érezheti, hogy egy helyben toporog és lassan telik az idő, így nem érzi magát hasznosnak.

Oroszlán (VII. 23. – VIII. 22.)

A hétköznapokban optimistább lehet, elfogadóbb, vagy magára erőlteti ennek látszatát, ezzel is elfojtva sérelmeit, vagy sérüléseit. Érdemes lenne ezeket oldani.

Szűz (VIII.23- IX.22.)

Érzelmesebben indulhat a hét, otthonosabban élhet meg bizonyos helyzeteket, esetleg romantikusabb esemény következik be, vagy egy titkos érzelmi kapcsolat lehetősége fordulhat elő.

Mérleg (IX. 23. – X. 22.)

Erős önismereti úton halad továbbra is, melyben terítékre kerül az önismerete és az önértékelése is, mindez a kapcsolatai és párkapcsolata, vagy annak hiánya tükrében.

Skorpió (X. 23. – XI. 21.)

Szenvedélyesebben netán indulatosabban élheti meg a hétköznapokat, igazából lelkesítő adrenalint, vagy drámát szeretne, hogy izgalmasabban élhesse a napokat.

A cikk még nem ért véget!

1 2

Forrás

Vélemény, hozzászólás?