Kínos baki.

Legalább szólt neki

Senki sem szeretné, hogy meglessék őt a szomszédok zuhanyozás közben, ugye? Még az is kellemetlen, amikor tejüveges ablak van valahol, és sejtető alakokat látni lehet, de amikor MINDENT?

Na, az aztán igazán ciki. Pedig pont ez történt egy brit nővel, ráaádául azt, hogy kilesték, egy nyaraláson tudta meg. Sarah nemrég renoválta a fördőszobáját, így az teljes felújításon esett át. Sokkal erősebb spotvilágítást kapott, mint azelőtt, és emiatt ő maga is reflektorfénybe került. A nő nem is sejtette, hogy miközben ő nyugodtan fürdik, addig kívülről a szomszédok és bárki aki arra jár, élvezhetik a “peep-showt”.

Humánus megoldás

A lakást amiben él, megosztotta az unokatestvérével, így míg a nő nyaralt, a rokon otthon egy levelet talált a postaládájukban. Gyorsan küldött neki egy sms-t, amiben a levél fotója volt. Így Sarah ebből az üzenetből tudta meg, hogy sokkal többet mutat a kelleténél, és csak jóindulatúan figyelmeztetni akarják erre. A levél rövid volt és lényegretörő, amiben az írója (aki a szomszéd volt), azt is közölte a nővel, hogy túlságosan zavarba jött volna, ha ezt szemtől szembe mondja el neki, ezért döntött a levélírás mellett.

A nő sokkot kapott a levél tartalma miatt, és elhatározta, hogy amint visszatér a nyaralásból, fákat ültet a kertbe, hogy majd felérjenek az ablakig, de addig is sötétítőt szereltet fel.

Forrás: Yahoo

A Teljesen lefagyott a nyaraló nő a szomszédja üzenetétől bejegyzés először Gyorshír-én jelent meg.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?