Nehezen viselik, hogy mások miatt korlátozzák őket.

Újabb korlátozások az USA-ban

A delta-variáns miatt Amerikában is egyre több a fertőzött, ezért újabb szigorításokat vezettek be. Ismét több programot töröltek a megbetegedések miatt, amit rosszul viselnek a már bevakcinázott emberek.

Sokan érzik úgy, hogy még ők mindent megtettek, tartották a távolságot, hordták a a maszkot, majd beoltatták magukat, visszatartják őket azok, akik nem hajlandóak felvenni az oltást. Utóbbiak védelmében ugyanis ismét korlátozzák az emberek életét.

Keisha Bryan Észak -Karolinában él, ő és a családja beoltatták magukat, és így vélekedik a történésekről: ” A nagyanyámtól megtanultam, hogy ne csak magaddal törődj, hanem a szomszédaiddal is” – mondta. “Most dühös vagyok – dühös, hogy látom, hogy mások nem így tesznek, nem oltatják be magukat. Nem akarunk mindannyian visszatérni a normális kerékvágásba?”

Élesedik a vita

Az oltottak és oltatlanok közötti vita egyre inkább elharapódzik. A nyári táborokat és koncerteket törölték Amerikában, pedig az oltottak kellemes nyárra számítottak. Az ellentét a házasságokba, és a közösségi médiába is begyűrűzött.

“Annyira önzőek” – panaszkodik Elise Power, nyugdíjas bankigazgató, aki márciusban kapott oltást. – “Bíznak benne, hogy mindenki más azt teszi, amit tennie kell.”

“A demográfiai helyzetemből adódóan nem voltam igazán veszélyes az emberekre, és jó az immunrendszerem” – mondta Cody Johansen, aki audiovizuális berendezéseket telepít katonai bázisokra, és még nem vette fel az oltást. “A barátaim többsége beoltott, és kicsit mérgesek rám, amiért nem kaptam meg. A társaim nyomása alatt állok, mert szerintük ez polgári felelősség.”

A közvélemény-kutatások nem jósolnak túl sok jót. Ezekből kiderül, hogy azoknak az amerikai felnőtteknek, akik még nem kaptak oltást, 35%-a gondolja úgy, hogy valószínűleg nem is fog, 45% pedig határozottan nem. A válaszadók mindössze 3%-a állítja, hogy biztosan megkapja a vakcinákat, míg további 16% szerint valószínűleg.

Forrás: NBC News

Forrás

Vélemény, hozzászólás?