New Jersey-ben mostantól az állami börtönökben a transzneműeket nemi identitásuk, nem pedig születési nemük szerint kell elhelyezni.

Óriási változást ért el a pere

2019 augusztusában egy transznemű nő nevében perelték be az államot, mivel zaklatták a börtönben. New Jersey-ben az embereket eddig a nemi szervük szerint kellett elhelyezni a börtönökben, de ez az eset után megváltozik.

Sonia Doe, akinek ez csak az álneve a bírósági iratokban, fájdalomcsillapítókkal szembeni “függőségéből fakadó bűncselekmények miatt” került börtönbe. Négy különböző férfibörtönt is megjárt 18 hónap alatt.

Ez idő alatt pedig azt állította, hogy a börtönőrök nemileg diszkriminálták, és nem vették meg az őt zaklató többi rabtól. Három tiszt pedig fizikailag is bántalmazta 2019 májusában.

Néhány héttel azután, hogy Doe ügyvédei feljelentést tettek, áthelyezték egy női büntetés-végrehajtási intézetbe. 125 000 dollár kártérítést ítéltek meg neki, és az ügyével sikerült változást elérnie.

“Az emlékek még mindig kísértenek”

“A megegyezés része az állami őrizetben lévő transznemű, interszexuális és nem bináris emberek védelme” – áll a változásról szóló sajtóközleményben.

“Amikor kénytelen voltam férfi börtönökben élni, megrémültem, hogy nem jutok ki élve” – ​​mondta Doe az egyik nyilatkozatában. “Ezek az emlékek még mindig kísértenek. Noha még mindig rémálmaim vannak erről az időről, megkönnyebbülés tudni, hogy tapasztalataim eredményeként az NJDOC jelentős politikai változásokat fogadott el, így senkinek sem kell átélni ezeket borzalmakat újra.”

New Jersey ezzel egyike lett azon kevés államnak, amik törvényeket fogadtak el, amelyek előírják, hogy a fogvatartottakat nemi identitásuknak megfelelően kell elhelyezni. Fontosnak tartják, hogy az állam elismerje a transzneműek, az interszexuálisok és a nem bináris emberek méltóságát az őrizetben.

Forrás: NBC News

Forrás

Vélemény, hozzászólás?