Kiakadt a modell.

Az emberek szerint rossz anya

Emily Ratajkowski nem ért egyet az emberekkel, hogy a Framing Britney Spears után jobban bánnának a nőkkel, és az anyákkal.

Instagram-történetben tekintett vissza arra, amikor Britney évekkel ezelőtt anya lett, és megszégyenítették, amiért az ölében a kisbabájával vezetett. Britney elmondta, hogy a paparazzók elől próbált akkor menekülni. Emily szerint a helyzet azóta sem változott.

“Mindannyian visszagondolunk arra, ahogy megszégyenítettük Britney-t, és rossz anyának hívtuk, amikor kisbabájával az ölében vezetett. Arról beszélünk, hogy hogyan kellene ezt jobban csinálni. Közben pedig egy csomó hozzászólást kapok, hogy mennyire nem érdemlem meg, hogy anya legyek” – írta. – “Szégyelld magad. Nem érdekel, ha utálsz, vagy a celebeket utálod (vagy csak a nőket), de elképesztően ijesztő szülővé válni és senki sem érdemli meg, hogy idegenek nevezzék borzasztó anyának.”

A US Weeklynek sikerült lementenie a posztot.

Forrás: Instagram/emrata

Az Emily iránti ellenszenvet egy fotó váltotta ki, amin többek szerint úgy tartotta a gyerekét, mint egy Gucci táskát. A modell először csak a hozzászólásokat, majd az egész posztot törölte a kellemetlen megjegyzések miatt.





Forrás

Vélemény, hozzászólás?