A legendás éneksnőre emlékezünk.

Számtalan slágert hagyott maga után

Ma lenne az énekesnő 37 éves. Halálának 10 éves évfordulója alkalmából pedig számtalan emlékműsorral megemlékezik róla a sajtó. Amy zaklatott magánéletet élt és szerelmei hatására az alkoholhoz és a drogokhoz fordult sajnos. Ez okozta a vesztét is, ami pedig a világnak volt veszteség. Rengeteg dalt köszönhetünk neki, és olyan könnyedén adta ezeket elő bárhol és bármikor, ahogyan csak kevesen tudják.

Stílusérzéke is páratlan volt, és egyedi öltözékével, sminkjével és hajával megteremtette a maga imázsát. A BBC 2-n lesz majd látható egy dokumentumfilm róla ma ( angol idő szerint) este 9-kor, amiben egy kicsit közelebb kerülhetünk a díván túli igazi Amyhez. Családi interjúk és régi soha nem látott, gyerekkori képek is lesznek benne az énekesnőről. Amy édesanyja Sclerosis Multiplexben szenved és erősödik nála a memóriavesztés, ezért is szeretett volna így is emléket álítani a lányának, hogy örökké fennmaradjon.

Az MTV-n pedig hétfőn lesz majd egy dokumentumfilm az énekesnőről, amit Winehouse keresztlánya készített. Elmondja benne, hogy mekkora hatással volt rá Amy és milyen ember volt. Amy családja egy jótékonysági alapítványt is létrehozott a drog és alkoholfüggőknek dedikálva, hogy akármilyen sötétnek tűnik a helyzet, mindig van kiút.

A szerelem volt a veszte

Amy Winehouse egyébként a halála óta teljes testében meg lett örökítve szülővárosában 2014-ben, Camdenben, ugyanis egy életnagyságú bronzszobor is készült róla a jellegzetes hajviseletével megörökítve.

Amy volt házas is és elvált nő is, jó pár férfi megfordult az életében, egy férfi volt aki évekig vissza-visszatért az életébe, és ez Blake Fielder Civil volt. Ő szoktatta rá a drogokra is és a züllött éeltmódra, és ebből a csatából nem tudott kilábalni Amy sajnos. Dalaiban is érződik a tragikusság és a szerelmet is más szinten élte meg. Végül angliai otthonában, Camdenben halt meg alkoholmérgezésben.

Forrás: Evening Standard



Forrás

Vélemény, hozzászólás?