Lassú változást lehet látni.

Ilyen érzés melegnek lenni Oroszországban

Amikor Lisa Androshina 2017-ben Moszkvában megtartotta első leszbikus partiját, nem volt semmilyen elvárása. “Csak szerettünk volna összejönni a barátainkkal, és jó zenét hallgatni” – mondta az NBC News-nak. – “Nem terveztünk semmi komolyat tenni.”

Foglalt egy bárt, ami szerinte gyakran üres volt, majd meghívta barátait és néhány DJ-t. Pár parti után LVBZ elnevezésű rendezvénye egyre népszerűbbé vált. Most már mintegy 500 ember vesz részt a negyedéves éjszakai buliin, amire DJ-ket hívnak a világ minden tájáról. 

A kormány melegellenes korlátozásai és az ország LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos konzervatív nézetei ellenére néhány leszbikus, meleg, biszexuális, és transznemű orosz, mint például Androshina, nyilvánosan vállalja identitását és közösséget alkot, különösen az ország legnagyobb városaiban.

“Nem bujkálunk” – mondta Androshina. “Nyíltan beszélünk arról, hogy kik vagyunk.” 

2013-ban Oroszország olyan törvényt fogadott el, ami tiltja az LMBTQ-kérdésekről és kapcsolatokról szóló információk terjesztését kiskorúak számára történő. A „meleg propagandatörvényként” ismert jogszabály kimondja, hogy minden olyan cselekmény vagy esemény, amit a hatóságok a homoszexualitás 18 éven aluliak számára történő népszerűsítésének tartanak, büntetendő bűncselekmény. 

A jogszabály elfogadása után nőtt az LMBTQ-ellenes erőszak az országban – derül ki a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet 2018-as jelentéséből.

“Nem hiszem, hogy az orosz társadalom önmagában homofób” – mondta Svetlana Zakharova, a szentpétervári székhelyű orosz LMBT-hálózat igazgatótanácsának tagja. – “A törvény inspirál a homofób gyűlöletre. ” Majd hozzátette, hogy a fiatalabbak kevésbé bíznak az orosz kormányban, és jobban elfogadják az LMBTQ-személyeket.

Kulturális váltás

Az orosz mozikban néhány filmben már megjelennek LMBTQ-karakterek. A Beanpole 2019-es dráma két nő közötti szerelemről szól az egykori Leningrádban, a második világháború idején. Egy másik, az Outlaw című szintén 2019-es filmet széles körben az első orosz filmnek tekintenek, ami transznemű karaktert mutat be. 

„Az emberek úgy gondolják, hogy ez nem jó, és [mindannyiunknak] el kellene bújnunk, anélkül, hogy bármit is tennénk. Ez nem igaz – mondta Androshina. – Valójában jó irányba haladunk.”

“Lehet, hogy vannak félelmeitek” – tette hozzá. „Ugyanakkor van egy alagút. Lassan haladhatsz a fény felé; és hatással lehetsz. ”

Forrás: NBC News



Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük