Soha ne add fel!

Kitartott a végsőkig

A dél-afrikai Nicholas Dlamini életében először indult a Tour de France versenyén,és ő az első fekete Tour de France versenyző, és soha nem felejti el a versenyt, az biztos. A pálya nagyon nehéz volt, az időjásári körülmények sem voltak a legjobbak, de Dlamini nem adta fel.

Nem akart csalni

Végül utolsóként ért célba, 84 perces késéssel ugyan, de becsületesen teljesítette a versenyt. Miután elesett a verseny elején, egyszerűen képtelen volt szegény behozni a lemaradást, de ő nem adta fel az álmát. Választhatta volna a könnyebbik utat is és csalhatott volna, hogy beszáll egy kocsiba, de ő nem így tett. A cél Tignes városa volt, ahova végül olyan későn ért be, hogy addigra már elkezdtek összepakolni, a közönség nagy része is hazament, csak pár riporter maradt ott, őt fogadni. A Tour de France egyik szabálya, hogy aki nagyon későn ér be, ezzel átlépve a verseny időkorlátját, azt kizárják a versenyből.

Dlamini nagy tisztelője a kerékpáros versenynek és nagy álma vált valóra azzal, hogy indulhatott rajta, tehát nem volt opció, hogy feladja. Dlaminit embersége és kitartása miatt később hősként ünnepelték Franciaországban. Dlamini mindenkit bíztat, hogy soha ne adja fel az álmait.

“A tegnap brutális volt. Eső, hideg, és még el is estem, ezzel nagyon megnehezítve a dolgokat. Annak ellenére, hogy tudtam, hogy már kifutottam az időből, elhatároztam, hogy mindenképp befejezem a versenyt és így tisztelgek a világ egyik legrangosabb sportversenye előtt.”

Forrás: Cyclingnews



Forrás

Vélemény, hozzászólás?