Az egész világot átverte.

Lebukott a kórházban

Világszenzáció volt az a hír, hogy az afrikai Gosiame Thamara Sithole 10-es ikreknek adott életet. Érthető módon mindenki megdöbbent ezen a számon, és világrekordot is állított ezzel de végül most kiderült, hogy nem hogy tízet de egy gyereket sem szült a nő.

A hazugság úgy lepleződött le, hogy elkezdett gyanússá válni, hogy egy kórházban sem találtak adatokat erről a szülésről és egy kórházban sem volt nyoma ennek a szenzációs szülésnek. Ráadásul a nő orvosi papírjai is előkerültek valahonnan időközben, amikből egyértelműen kiderült, hogy nem is volt várandós.

Mikor még “terhes” volt

Nem tudni miért tette

A nőről időközben kiderült, hogy pszichésen nem mindig beszámítható és a történetet az extra terhességről ő találta ki, de az nem tisztázott, hogy miért. A helyi polgármesterek is mind beszámoltak a szülési szenzációról, de személyesen sosem találkoztak a nővel, a pandémiára hivatkozva. Az emberek adományokat küldtek, a 10 gyerek hír mindenkit megfogott és segíteni akarták a nőt.

Végül szociális munkások találták meg a nőt, akit bevittek a kórházba és végleg lelepleződött, hogy minden csak kamu volt.

Forrás: bbc

A Hazudott a nő, a tízes ikrekről bejegyzés először Gyorshír-én jelent meg.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?