Dagad a botrány: a modell korábbi tettein fél Hollywood ledöbbent.

Tudja, hogy erre nincs bocsánat

A napokban robbant ki a botrány Hollywoodban Chrissy Teigenről, hogy korábban nem éppen a kedves arcát mutatta a neten és olyan rosszindulatú tweeteket írt nála kevésbé ismertebb embereknek, amik majdnem öngyilkossághoz is vezettek az egyiküknél. Teigen egy nagyon hosszú levélben kér végtelen bocsánatot ezektől az emberektől és nem győzi hangsúlyozni, hogy ő már nagyon megváltozott, és mélységesen megveti magát, amiért ilyen gonosz dolgokat írt korábban a közösségi oldalakra.

A botrány azzal robbant ki, hogy egy Michael Costello nevű tervező életét Teigen 2014-ben teljesen ellehetetlínette egy rasszista poszt miatt. A dolog iróniája, hogy Costello valójában sosem írt semmilyen rasszista megjegyzést, a poszt hamis volt, és valaki poénnak szánta, de Teigent annyira magára haragította a kiírásával, hogy meghallgatni sem volt őt hajlandó John Legend felesége. Közölte vele, hogy teljesen tönkre fogja tenni, minden ajtót bezár előtte, és az ilyen r.hadtak nem is érdemelnek mást. Costellót annyira megviselte a félreértés és a rágalmazás, hogy sokszor öngyilkos akart lenni, és azóta is pszichés problémákkal küzd, ráadásul azóta sincs munkája, mert a modell tényleg beváltotta az ígéretét.

Egy másik nőt is inzultált Chrissy Teigen, akinek privát üzeneteket is küldött akkoriban, ilyen szövegekkel, hogy “alig várom, hogy meghalj”.

Teljesen más ember már

Teigen teljesen maga alatt van a korábbi kijelentései miatt és nem is érti, hogy írhatott le ilyeneket, egy időre el is tűnt a közösségi mediából és csak gondolkozott a múltján. Jól tudja, hogy erre nincs bocsánat, de kéri az emberek türelmét és elfogadását a múltjával kapcsolatban. Ez még az anyasága és a John Legend-del való megismerkedése előtt volt, amikor a közösségi médiát csak poénnak fogta fel és nem gondolt bele, hogy milyen pszichés károkat tud okozni egy-egy rosszindulatú megjegyzés valaki irányában.

Hmm…Be kell valljuk, mi is ledöbbentünk ezen a viselkedésen. Szerintünk teljesen mindegy, hogy mennyire sikeres vagy ismert valaki, arra, hogy ilyen stílusban beszéljen egy másik emberrel, nincs logikus magyarázat.



Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük