Látták egy fekvőbeteg-ellátó intézménybe belépni.

Segítséget kért

Eléggé viharos év van mögötte, ami során számos szexuális bántalmazás vádjával illették. A Vanity Fair információi szerint kábítószer-, alkohol- és szexproblémák miatt kért segítséget, bár korábban tagadta a vádakat.

Hammert Kajmán-szigeteken látták két héttel ezelőtt, ahol állítólag elbúcsúzott az exfeleségétől, Elizabeth Chambers-től valamint a két gyermekétől, akik úgy tűnik, hogy támogatják a gyógyulását.

Egy közeli barátja így nyilatkozott: “Ez egyértelmű jele annak, hogy visszaveszi az életének az irányítását, és tudja, hogy ez egy fontos lépés az általános jólléte felé.”

Komoly bűntettekkel vádolták

Március 18-án egy Effie nevű nő ügyvédje, Gloria Allred elmondta, hogy védencét Hammer megerőszakolta még 2017-ben, az egész több mint négy órán át tartott. “Többször is a falhoz csapta a fejem, és zúzódások voltak az arcomon” – mondta könnyek között Effie. „Más erőszakos dolgokat is elkövetett ellenem, amikre nem mondtam igent… Azt hittem, hogy meg fog ölni.”

Allred nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni ügyfele vezetéknevét. Percekkel a sajtótájékoztató befejezése után Hammer ügyvédje, Andrew Brettler határozott választ küldött az állításokra, amik tartalmazták Effie vezetéknevét, valamint képernyőképet Effie Hammernek küldött üzeneteiről.

„Nemrég, 2020. július 18-án, üzeneteket küldött Mr. Hammernek, és elmondta neki, mit akar vele tenni. Mr. Hammer válaszul világossá tette, hogy nem akar fenntartani egy ilyen típusú kapcsolatot vele. A képernyőkép… csak egy a száz közül, amelyet az ügyfelemnek küldött.” – mondta a színész ügyvédje.

Allred felszólította Hammert, hogy működjön együtt a hatóságokkal az esetleges nyomozásban, és ne hagyja, hogy ügyvédei beszéljenek helyette.

“Óriási bűntudatot érzek, amiért nem szólaltam meg hamarabb, mert úgy érzem, hogy képes vagyok segíteni másoknak abban, hogy ne váljanak áldozattá” – mondta Effie. “Azt akarom, hogy a szexuális zaklatás más túlélői
világszerte felhatalmazva érezzék magukat, és tudják, meghallják, elhiszik, megértik, támogatják és szeretik őket.”

Ezt követően a Los Angeles-i Rendőrkapitányság megerősítette, hogy Hammer ellen nyomoz, de nem kommentálták az esetet.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?