Brad Pitt több év pereskedés után végre felügyeleti jogot nyert a bíróságon, így újra láthatja a gyerekeit. Ebben a sikerben első felesége, Jennifer Aniston pedig nagyon különleges szerepet játszott…

Közös felügyeleti jogot kaptak

Bár Brad Pitt és Angelina Jolie 2016-ban jelentették be a válásukat, az egykori álompárnak a mai napig nem sikerült megegyeznie. Illetve mostmár sikerült, mert sok év pereskedés és küzdelem után végre a színész is láthatja majd a gyerekeit, nagy nehezen megkapta a közös felügyeleti jogot. A tárgyalásokon döntő szerepe volt annak, hogy Jolie sok olyan dolgot állított a színészről, melyek nem bizonyultak igaznak (nem tudom ti még emlékeztek-e rá, de Angelina valóságos lejárató hadjáratot indított Pitt ellen). Bár Pitt végre boldog, még nem lélegezhet fel teljesen, mert a színésznő megtámadhatja az ítéletet. Brad mellett azonban mostmár van, aki kiáll, méghozzá Jennifer Aniston személyében, aki biztosította a támogatásáról. Brad ugyanis leszámolt alkoholproblémáival, és mára teljesen tiszta emberré vált. Ezért volt felesége hajlandó megjelenni a tárgyaláson és meggyőzni a bírót, hogy az adjon a színész számára több jogot, és had töltsön időt a gyerekeivel.

Örökké barátok maradnak

Bár Pitt és Aniston házassága több, mint egy évtizede véget ért – ráadásul pont Angelina Jolie miatt – Jennifer képes volt megbocsátani volt férjének, akivel máig jó barátok maradtak. Ezt a szoros köteléket még Jolie se tudja elvenni tőlük, mindig ki fognak állni egymásért – akár a nyilvánosság előtt is – írja az Ok magazin. Ők ketten a közös ismerőseik szerint már örökké barátok maradnak.

https://www.instagram.com/p/CPVemB0nRb4/



Forrás

Vélemény, hozzászólás?