Óvatosan az interneten ismerkedéssel.

Katonának hitte, csaló volt

A 35 éves Julie Price online ismerkedett meg egy férfivel, aki 12 hónapot szánt rá, hogy egy katona, Jonathan Ramos képeit felhasználva átverje a nőt. Végig üzeneteket küldtek egymásnak, soha sem találkoztak.

A nőből több, mint 2 millió Ft-ot (összesen 5000 fontot) csalt ki, eladta az autóját, a tévéjét és a nagyija eljegyzési gyűrűjét, hogy megvehesse a szerelme repülőjegyét, amivel meglátogathatja őt. De álmai pasija valójában egy csaló volt, nem pedig egy helyes katona.

Átverte számtalan iTunes és Amazon ajándékkártya kifizetéséért, amik állítólag az afganisztáni katonai támaszponton az internet eléréséhez voltak szükségesek.

“Visszatekintve hülyének érzem magam”

Julie elmondta: „Most szégyellem magam, de teljesen szerelmes voltam egy idegenbe.” – majd így folytatta – “Azt hittem, hogy ő volt az a személy a fotókon, aki katona volt és harcolt a hazáért. Visszatekintve hülyének érzem magam.”

A nő sebezhető időszakot élt át éppen, amikor megtalálta a csaló. Véget ért egy hosszú távú kapcsolata, és az édesapja is csak 5 hónapja halt meg akkor. Kiszolgáltatott volt, és ezt kihasználta a csaló.

2018-ban ismerkedtek meg, bár gyanús volt neki, hogy miért nem kezdeményezhetnek videóhívást, elhessegette a kifogásait. Majd eladta az értékeit, hogy a szerelme hozzá repülhessen az USA-ban, de a repülőtéren hoppon maradt, a férfi nem jött el.

Később egy csalásellenes Facebook-csoportot talált, ahol meglátott egy videót, amiben az igazi Jonathan Ramos szerepel. Ebben a valódi férfi elmagyarázza, hogy megtudta, ellopták a fényképeit Instagramról, és nők átverésére használják őket.

Jó dolog az online ismerkedés, de rengeteg veszélyt hordoz magában, csak óvatosan!

Forrás: Mirror



Forrás

Vélemény, hozzászólás?