Idén végre nem marad el!

Ezerrel folynak az előkészületek, a szervezők mégis aggódnak

Egy hétig a csillogásé és a pompáé a főszerep! Cannes és a világ is már totál ki van éhezve a szokásos, nívós sztárokkal telezsúfolt filmfesztiváljára. A fesztivál tavaly elmaradt a vírus miatt, idén pedig a szokásos májusi dátumot is elhalasztották júliusra, de már ezerrel készülnek a szervezők!

Július 6-17-ig tehát a francia várost újra ellepik a sztárok, modellek és a filmcsillagok, és újra leterül az a bizonyos vörös szőnyeg is. Az öröm viszont nem teljes. Az ilyenkor szokásos hotelfoglalásoknak csak a fele érkezett be és bár Cannes mindent megtesz a biztonságos óvintézkedésekért de egyértelműen látszik, hogy az emberek még félnek és óvatosak. Általában 40 000 ember szokott ilyenkor a városban lenni, most csak kb 20 000 jelezte előre.

Mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk

A Cannes-i filmfesztivál a legnagyobb bevételi forrása a városnak és azon a héten az egész világ a francia kisvárosra figyel, ezért a szervezők tényleg mindent igyekeznek bevetni a minél több vendég érdekében. Abban a hotelben ahol általában megszállnak a világsztárok is ilyenkor, most mindössze csak 25%-os foglaltság van még júliusra. A vendégek élvezik, hogy Brad Pitt bármelyik percben elmehet az orruk előtt, vagy egy teremben vacsorázhatnak Quentin Tarantinóval, de ennek el is kérik az árát rendesen. 100Euro /éj -ért vannak kiadó szobák, de a legolcsóbb is, 40Euro/éj ami a filmfesztivál idejére akár 260 Eurora is felmehet.

A város másik végében pedig már gőzerővel zajlanak az új mozikomplexum -a Cineum- munkálatai, ahol akár 2400 ember is elférhet majd.

Forrás: Japantoday



Forrás

Vélemény, hozzászólás?