Ezekkel egész nap boldog és kiegyensúlyozott lehetsz.

Reggeli italok – a jobb hangulatért

Egyre népszerűbbek az olyan trendek, amelyek segítségével a belső egyensúlyra, az öngondoskodásra és a harmóniára törekszünk. Ezek közé tartozik például a kávéról való leszokás, és a két hetes léböjt is. Természetesen nem ok nélkül örvendenek egyre nagyobb népszerűségnek a testi-lelki egyensúlyt segítő étrendek és módszerek, hiszen ezek egyfajta pozitív változást hoznak az életünkbe – arra pedig ebben a rohanó világban már nagyon nagy szükségünk van. Tehát itt az ideje, hogy felfigyeljünk ezekre, kezdjük például azzal hogy olyan italokat iszunk reggel, amiktől sokkal jobbá válhat a közérzetünk. A meleg folyadékok gyógyírként szolgálhatnak számos testi és lelki betegségre, érdemes ezért például kipróbálni a répából készült “rózsaszín tejeskávét”, amely földes, egészséges elixírt biztosít.

A meleg víz citrommal segít összpontosítani és csökkenteni az agy ködjét, amelyek mind befolyásolhatják a hangulatunkat. A C-vitaminnal támogatott citromos víz segít a hidratálásban is, és ahelyett, hogy reggel szétszórtan éreznénk magunkat, ez az ital segít összeszedni a gondolatainkat. De ha ezek nem jönnek be, adunk még pár italtippet.

Szorongás ellen

Lehet, hogy hallottál már az adaptogének, azaz a természetben előforduló gyógynövények előnyeiről, amelyek megnyugtatják és védik a központi idegrendszert. A The List szerint a matcha egy speciális adaptogén, amely stabil energiát biztosít anélkül, hogy szoronganánk. A zöld ital segíthet megnyugodni, miközben ébernek érezzük magunkat, ráadásul a zöld tea rengeteg katechint és bioaktív vegyületet tartalmaz, amelyek védik az agyat, a szívet és a test más területeit.

A cikk még nem ért véget!

1 2

Source link

Vélemény, hozzászólás?