“Szőke? Inkább ne!”-ezt mondja a legtöbb fodrász, amikor fontolóra vesszük, hogy szőkére festessük a hajunkat. Az oka nagyon egyszerű, a szőke árnyalat miatt a haj vékonyabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Tehát, ha már vékony szálú a hajunk, ez még jobban látszódna a szőkétől. Ez azonban butaság, és most mutatjuk is azt a festéstechnikát, amivel szőkén is életteli, dús hajkoronád lehet.

Szalagszőke

A szalagszőkét a balayage technikával ecsetelik a hajba, de a kiemelések erősebb kontrasztban vannak – ennek megfelelően a kezdőszíntől függően jégszőkét is használnak. Ezek a szálak finom szalagként húzódnak a gyökerektől a hajvégekig, innen ered a név (szalag). Ez automatikusan nagyobb mélységet eredményez a hajnak, és olyan vizuális szépséget hoz létre, amelynek köszönhetően még a szőke frizura is teltebb és élettelibb lesz.

Két változat van

Az már csak rajtunk múlik, hogy erősebb megjelenést szeretnénk-e, mint a 90-es években volt trendi, vagy természetes stílust választunk. A kicsit természetellenesebb változat egyetlen nagy kontrasztú árnyalatára koncentrál. A természetes stílus esetén ennek érdekében a szőke különböző árnyalatai egyszerre kerülnek a hajba, például vajszőke, bézs és platina. 

Forrás

Vélemény, hozzászólás?